|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 86 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-86 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Nagy Gábor 2008. december 17.A Kovászna Megyei Tanügyi Szabad Szakszervezet vezetőtestülete közleménye szerint ,,megdöbbenéssel és felháborodással értesült a Háromszék független napilap ellen indított méltatlan támadásról, ami a szerkesztőség kilakoltatását körvonalazza”. A Nagy Gábor elnök által jegyzett közlemény szerint ,,meggondolkoztató, hogy az a szövetség, amely önmagát mint a romániai magyarság érdekeit képviselő szervezetet határozza meg, nem tűri a másként gondolkodást és a szabad véleménynyilvánítást, tekintettel arra, hogy a kilakoltatási szándék hátterében a megyei tanács elnöki hivatala húzódik meg”. A szervezet cselekvő támogatásáról biztosítja a szerkesztőséget, és állásfoglalásra kéri a pártfüggetlen civil szervezeteket, mert szerintük ,,vétkesek közt cinkos, aki néma”. /A Háromszék védelmében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 17./2009. május 23.A Budavári Önkormányzat díszpolgárává avatta a nyolcvanéves Kányádi Sándor költőt május 21-én, Buda 1849-es visszafoglalásának évfordulóján, a kerület napján. A nyolcvanéves Kányádi Sándor költőt Nagy Gábor Tamás polgármester köszöntőjében a „kisebbségi lét krónikásának” nevezte, aki „nyolcvan éve kapaszkodik a sors szikláiba”. Kányádi Sándort méltatta Melocco Miklós szobrász is, aki arról beszélt, hogy miként a hívő embernek joga van Istent dicsérni, úgy az olvasó is dicsőítheti a költőt. Az ünnepségen megjelent Székelyudvarhely polgármestere, Bunta Levente is, aki „a mi költőnknek” nevezte Kányádit, majd hozzátette, hogy az alkotó előbb Székelyföld, Erdély, majd az egész magyarság költője lett. „Helyettünk fogalmazta meg, ami a szívünkben volt” – tette hozzá. Kányádi Sándor megköszönte az ünnepséget, majd átvette a díszpolgári címmel járó, a kerület címerével díszített aranygyűrűt. Az önkormányzat „aranykönyvébe” pedig a Játszva magyarul című verséből idézett. „Aki megért / s megértet / egy népet / megéltet” – írta. /Budavár díszpolgára Kányádi Sándor. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 23./2010. január 4.Új év, újabb gondok a tanügybenRossz hírrel zárult a 2009-es év a tanügyi alkalmazottak számára, miután az újonnan beiktatott Boc-kabinet bejelentette, az oktatási szférából 15 ezer személyt bocsátanak el január elsejét követően. Hogy konkrétan kikről van szó, még nem lehet tudni, az erről szóló tárgyalások a napokban kezdődnek el a szaktárca és az érintett szakszervezetek képviselői között. Az elmúlt napok bejelentései, sajtóinformációi szerint az oktatási minisztériumnak még nincs végleges elképzelése arról, hogy kik kerülnek lapátra, ám Traian Băsescu államelnök bejelentése szerint a helyettesítő tanárok, illetve a nyugdíjas betanítók maradnak idén állás nélkül. Bihar megye: képtelenség a leépítés Lehetetlen véghezvinni a Bihar megyei tanügyi leépítést Pataki Árpád, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség humánerőforrás-menedzsere szerint. A partiumi megyében valamivel több mint 500 tanügyi állás szűnik meg szeptembertől a friss kormányrendelet alapján. „Nem tudom, hogyan fogják megvalósítani az elbocsátási tervet” – mondta a Krónika megkeresésére a menedzser. Elmagyarázta: természetesen elsősorban nem a címzetes tanári állásokat érinti a leépítés, hiszen ezeknek a pedagógusoknak törvény szerint joguk van a versenyvizsgán megszerzett munkahelyükhöz, ám Pataki szerint megeshet, hogy közülük is néhánynak veszélyben forog az állása. Azért is tartja abszurdumnak a kormány elképzelését Pataki Árpád, mert így úgy tűnik, jövőre teljesen felesleges lesz egyáltalán megszervezni a tanárok versenyvizsgáját, hiszen egyetlen szabad hely sem marad a megyében. „Itt elsősorban a diákok mozgatásáról, átcsoportosításáról van szó, de hogy ez hogyan valósul majd meg, azt nem tudom” – mondta a szakember. Megtudtuk: vannak a megyében 10-12 tanulóval működő osztályok, főleg a kis falvakban, és Pataki elképzelése szerint talán ezeket a gyerekeket lehetne más iskolába átirányítani, de ez számtalan egyéb megoldandó problémát vonna maga után, a diákokat ugyanis valamivel el is kellene szállítani a másik tanintézetbe, ráadásul eleve rendkívül bonyolult és kényes dolog, a menedzser megfogalmazásában egyenesen képtelenség egy apró település egyetlen iskoláját leépíteni vagy megszüntetni. Nyugalomra int Emil Boc Tilagosan, jól meghatározott kritériumrendszer szerint zajlanak idén az elbocsátások a közszférában – szögezte le Emil Boc miniszterelnök, hozzátéve, nincs megjelölve egy pontos szám, hogy hány ember kerül lapátra. „Az ország nem tud fejlődni, ha nem tesszük azt, amit kell. A 2010-es évben folytatnunk kell a cselekvést, még akkor is, ha vannak dolgok, amelyek kevésbé tetszenek. Ha nem hozzuk meg a 22 millió román állampolgár számára korrekt intézkedéseket, akkor továbbra is elmaradott ország maradunk, egy olyan ország, amely nem tud élni a rendelkezésére álló erőforrásokkal, olyan ország, amely fenntartja a privilégiumokat” – fejtette ki a kormányfő, aki szerint objektív kritériumrendszer fog állni az elbocsátások mögött Mint részletezte, valamennyi szolgáltatás esetében meghatározzák, hogy annak elvégzéséhez legkevesebb hány szakemberre van szükség, s ahol további alkalmazásokra lesz szükség, ott újakat vesznek fel. Emil Boc ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy a 2010-es év gazdasági szempontból mindenképp jobb esztendő lesz, mint a tavalyi. Összevonás Szatmár megyében Szatmár megyében ősztől átrendezik a tanterveket, osztályokat vonnak össze és megszüntetik a helyettesítőkkel betöltött állások nagy részét. „Jelenleg ezer olyan katedra van, amelyet helyettesítőkkel töltöttünk be. Ősztől ezeknek a munkaszerződéseknek több mint felét nem tudjuk meghosszabbítani, ugyanis a tanügyi finanszírozás átszervezésével 560 munkahelyet kell megszüntetnünk a megyében” – nyilatkozta a Krónikának Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes. A megszűnő állások között didaktikai és kiszolgáló személyzeti munkakörökből is bocsátanak el embereket, ám azoknak, akik eddig végleges állást szereztek a tanügyben, továbbra is biztosított a munkahelyük. „Állandó munkatársakat nem kell elbocsátanunk, továbbá az iskolaigazgatók belátására bízzuk majd, hogyan oldják meg tanintézményük átszervezését. Ha nem akarják az osztályok összevonását, és az alkalmazottaik létszámának csökkentését, azzal kell számolniuk, hogy gyereklétszámtól függően akár 30-50 százalékkal is kevesebb bért tudnak majd adni egy-egy dolgozójuknak ” – tette hozzá a tanügyi vezető. Előreláthatólag lesz majd olyan iskola, ahol osztályokat vonnak össze, esetleg választható tantárgyakkal karcsúsítják a tantervet, ezzel csökkentve a kifizetendő órák számát. Maros megye: maradnak a magyar iskolák A szakképzett és címzetes pedagógusok elbocsátása szóba sem kerülhet Maros megyében – állítja Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő, aki lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a térségben csak a szakképesítés nélküliektől és a nyugdíjasoktól kénytelenek megválni. A kormány intézkedése viszont számos osztály megszűnéséhez vezet. Ezek többnyire mesterségesen, roma gyerekekkel fenntartott osztályok, melyek látogatása szinte egyenlő volt a nullával. Példaként több Dicsőszentmárton, Ákosfalva és Küküllőszéplak körüli falusi iskolát említett a helyettes főtanfelügyelő. „Vannak olyan osztályok, ahova két-három gyereknél több nem jár. Még ma is működnek még összevont 5–8. osztályok. Nos ezeket kell felszámolni, nemcsak a pedagógusok leépítése miatt, hanem az oktatási folyamat javítása érdekében is. Ehhez viszont elsősorban a szülők, polgármesterek, községi tanácsosok meggyőzésére, illetve iskolabuszok beszerzésére van szükség” – szögezte le Illés Ildikó, elismerve, hogy bizonyos falvakban nem számít zökkenőmentes folyamatra. A szakember kérdésünkre elmondta, az intézkedés egyetlen magyar iskola felszámolásához sem vezet. „Várhatóan a tanügyben is elkezdődik a piacgazdálkodás, úgy, ahogy Magyarországon és Európa-szerte van. Az az iskola részesül nagyobb támogatásban, amely több gyereket képes magához vonzani” – ecsetelte Illés Ildikó. Iskolahálózat-átszervezés Kovászna megyében Idén teljesen át kell szervezni a háromszéki iskolahálózatot – szögezte le lapunk érdeklődésére Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint januárban még nem lesznek gondok, de a költségvetés jóváhagyása után már nem lesz pénz minden iskola és tanügyi állás fenntartására. „A normatív finanszírozási rendszer bevezetése kényszerhelyzetbe hozza a tanügyi intézményeket, elsősorban a falusi iskolák fenntartása lehetetlenül el, ahol jelenleg csak néhány diák tanul” – részletezte a szakember. Mint kifejtette, januártól a háromszéki tanfelügyelőség találkozókat szervez a helyi önkormányzatok vezetőivel és az iskolaigazgatókkal, a tanfelügyelőség ugyanis a szakmai konzultációt vállalja, de a döntéseket helyi szinten kell meghozni. „Országos szinten a 15 ezer állás megszüntetéséről szóló határozat szigorúan a gyermeklétszámot vette figyelembe, és nem számolt a diákok esélyegyenlőségének szükségességével – magyarázta a főtanfelügyelő. – Papíron hiába számolnak, ha a valóság olyan iskolahálózatot feltételez, ahol legalább az óvodások és a kisiskolások nem kényszerülnek ingázásra. Részletesen elemezni kell az iskola fenntarthatóságát és a gyerekek tanuláshoz való jogának az egyeztetését.” Keresztély szerint minden településen tovább kell működtetni az óvodát és az elemi iskolát, változtatások a nagyobb gyerekeket érintenék, az 5–8. osztályosok például bejárnának a községközponti iskolába. A főtanfelügyelő szerint a gyerekek szállításával nem lesznek gondok, Kovászna megyében minden településen van iskolabusz. Nagy Gábor szakszervezeti vezető eközben abban bízik, hogy Kovászna megyét nem érinti súlyosan a létszámcsökkenés, hiszen 2009 szeptemberében a tanfelügyelőség és a szakszervezet közös megállapodásával a minisztérium rendelkezése értelmében már megszüntettek 146 állást. Tájékoztatása szerint akkor nem tartották be az oktatási minisztérium által megkövetelt létszámcsökkentést az ország valamennyi megyéjében, így most elsősorban ezekben a megyékben kell megszüntetni az állásokat. Bálint Eszter, Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. január 5.Magyar pedagógusi állások is veszélyben vannak RomániábanÚjabb 15 ezer állás szűnik meg januártól a romániai tanügyben – jelentette be az újonnan beiktatott Boc-kabinet. Hogy konkrétan kikről van szó, még nem lehet tudni, az erről szóló tárgyalások a napokban kezdődnek el a szaktárca és az érintett szakszervezetek képviselői között. A Kronika.ro annak járt utána, hogy a magyarok lakta megyéket mennyiben érinti az oktatásban tervezett leépítés. Pataki Árpád, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség humánerőforrás-menedzsere szerint lehetetlen véghezvinni a tervezett leépítést. A partiumi megyében valamivel több mint 500 tanügyi állás szűnik meg szeptembertől a friss kormányrendelet alapján. „Nem tudom, hogyan fogják megvalósítani az elbocsátási tervet” – mondta a Krónika megkeresésére a menedzser. Pataki Árpád egyedül a diákok mozgatásával, az apróbb települések iskoláinak megszüntetésével tartja elképzelhetőnek a leépítéseket, ami számtalan egyéb problémát von maga után. Szatmár megyében ősztől átrendezik a tanterveket, osztályokat vonnak össze, és megszüntetik a helyettesítőkkel betöltött állások nagy részét. „Jelenleg ezer olyan katedra van, amelyet helyettesítőkkel töltöttünk be. Ősztől ezeknek a munkaszerződéseknek több mint felét nem tudjuk meghosszabbítani, ugyanis a tanügyi finanszírozás átszervezésével 560 munkahelyet kell megszüntetnünk a megyében” – nyilatkozta a Krónikának Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes. A szakember osztályösszevonásokra, bércsökkenésre, választható tantárgyak megjelenésére számít. Maros megyében szakképzett és címzetes pedagógusok elbocsátása szóba sem kerülhet – állítja Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő, aki a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a térségben csak a szakképesítés nélküliektől és a nyugdíjasoktól kénytelenek megválni. A kormány intézkedése viszont számos osztály megszűnéséhez vezet. Ezek többnyire mesterségesen, roma gyerekekkel fenntartott osztályok, melyek látogatása szinte egyenlő volt a nullával. A szakember szerint az intézkedés egyetlen magyar iskola felszámolásához sem vezet. A Kovászna megyei főtanfelügyelő úgy látja, idén teljesen át kell szervezni a háromszéki iskolahálózatot. Keresztély Irma szerint januárban még nem lesznek gondok, de a költségvetés jóváhagyása után már nem lesz pénz minden iskola és tanügyi állás fenntartására. Elsősorban a falusi iskolák fenntartását érzi problémásnak, de határozottan állást foglal amellett, hogy az óvodát és az elemi iskolát minden településen tovább kell működtetni. Nagy Gábor szakszervezeti vezető eközben abban bízik, hogy Kovászna megyét nem érinti súlyosan a létszámcsökkenés, hiszen 2009 szeptemberében a tanfelügyelőség és a szakszervezet közös megállapodásával a minisztérium rendelkezése értelmében már megszüntettek 146 állást. Tájékoztatása szerint akkor nem tartották be az oktatási minisztérium által megkövetelt létszámcsökkentést az ország valamennyi megyéjében, így most elsősorban ezekben a megyékben kell megszüntetni az állásokat. Forrás: MNO 2010. július 8.Tudásvágyból, szeretetből"Doktoranduskonferencia a MOGYE-n Gyógyításra elkötelezett hazai és határon túli fiataloknak, illetve neves vezetőtanáraiknak ad otthont ezekben a napokban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. A doktorandusok harmadik alkalommal megszervezett konferenciája már múlt évben nemzetközi tapasztalatcserévé nőtte ki magát: tavaly német és ausztriai hallgatókat is megmozgatott, ezúttal az orvos- és gyógyszerészképzést nyújtó négy magyarországi egyetem doktori iskoláinak diákjait és a Moldova köztársaságbeli – kisinyovi – doktorandusokat vonzotta Marosvásárhelyre. Az idei ülésszakra 196 dolgozat érkezett, a konferencián 220- an vesznek részt. A rendezvény tegnap délelőtti megnyitóján dr. Jung János, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Doktori Iskolájának igazgatója, illetve dr. Ioan Nicolaescu, a MOGYE elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Kásler Miklós, a magyarországi Országos Onkológiai Intézet főigazgatója a budapesti Semmelweis Egyetem és a marosvásárhelyi tanintézet közötti ötéves együttműködés jelentőségéről beszélt. Ezt követően dr. Rácz Károly, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnöke a közös munka hajtóerőiről – a tudásvágyról és a szeretetről – szólt, ugyanakkor elismerését fejezte ki a vendéglátó egyetem kutatói teljesítményeit illetően. A továbbiakban dr. Brânzaniuc Klára professzor asszony, a MOGYE tudományos munkáért felelős rektorhelyettese arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy ebben a hónapban hároméves posztdoktori képzés indult az egyetemen, melyen 40, doktori címet szerzett fiatal vesz részt – 30-an a marosvásárhelyi tanintézetből, hárman Bukarestből, négyen Budapestről és hárman Debrecenből –, és ezzel az új képzésformával a doktorandusok jövő évi konferenciája is új dimenziót kap. Az ünnepi beszédeket a frissen érettségizett Metzler Anna elektromosorgona-játéka követte. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre készülő diáklány saját szerzeményeiből adott elő néhányat. Végül dr. Jung János a MOGYE angol nyelvű folyóiratában publikálandó dolgozatokkal kapcsolatos észrevételeit ismertette, többek között az angol szakkifejezések helytelen használatára és a szerkesztésbeli hibákra, a pontatlan könyvészetre hívta fel a figyelmet. – A fiatal kutatóknak még bőven van mit tanulniuk a tudományos igényű munkák elkészítését illetően. Ez a konferencia a tapasztalatcsere mellett nevelői célokat is szolgál – nyilatkozta Jung professzor a megnyitót követően. A továbbiakban a pécsi egyetemről érkezett dr. Ember István és dr. Rébék-Nagy Gábor, illetve a kisinyovi Leonard Azamfirei előadásaira került sor, majd a délutáni órákban megkezdődtek a szekcióülések. A nemzetközi tapasztalatcsere péntekig tart. Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely) 2010. szeptember 3.Elbocsátások a tanügybenSzeptember elsejétől huszonnyolc és fél állás szűnt meg a háromszéki tanügyben, az elbocsátottak egyharmada pedagógus, a többi kisegítő, illetve adminisztratív személyzet. Ugyanakkor megszűnt az egyik főtanfelügyelő-helyettesi állás, Keresztély Irma főtanfelügyelő mellett az újonnan kinevezett Maria Băila fogja irányítani a hivatalt. A megyei tanfelügyelőségnek három és fél állást kellett felszámolnia, az öt városban működő tanulóklubok tizenhat alkalmazottjuktól váltak meg, a sportiskolánál hat, a Pedagógusok Házánál négy és fél állás szűnt meg. Az oktatási minisztérium a számokat közölte a megyékkel, az elbocsátottak nevesítése ellenben az érintett intézményekre hárult. Keresztély Irma főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, ahol lehetett, ott az ideiglenesen alkalmazott, illetve a meghatározott időre szerződtetett munkavállalókat bocsátották el, de két címzetes testnevelő tanár állása is megszűnt a sportiskolánál, számukra máshol kínálnak fel katedrát. Olyan leépített személy is akadt, akinek a megszűnt takarítói állás helyett óvodában ajánlottak fel dada posztot, de nem fogadta el. Bár az érintetteknek megadják a lehetőséget, hogy szeptemberben még dolgozzanak napi négy órát, a többi időt fordítsák álláskeresésre, és kifizetik a le nem töltött szabadságot, a szakszervezetek elutasítják az eljárást, mert az elbocsátottakat későn értesítették, így nem tudtak a nyáron versenyvizsgázni, illetve a megüresedett állásokra jelentkezni, ezzel megvonták tőlük azt a lehetőséget, hogy el tudjanak helyezkedni a tanügyben. Nagy Gábor, a szabad szakszervezet háromszéki elnöke szerint többek között tapasztalt könyvelők kerülnek utcára, míg az év közben nyugdíjazás miatt üresen maradt könyvelői állásokat a rendszerbe kívülről jövő alkalmazottak foglalták el, valamint az óvodákban, iskolákban alig maradt takarítószemélyzet, és karbantartó is nagyon kevés. Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. november 22.Ha színjátszók találkoznak…Idén nagykorúvá vált az Erdőszentgyörgyön évente megszervezett Kis- Küküllő Menti Műkedvelő Színjátszók Találkozója. A 18. alkalommal megtartott rendezvény évrol évre nagyobb népszerűségnek örvend. A hét végén több mint 15 iskolás, illetve felnőtt, amatőr színjátszó csoport lépett színpadra az erdőszentgyörgyi művelődési otthonban. A 18 év alatt több mint száz amatőr színjátszó csoport lépett színpadra. A találkozókon nemcsak szórakoztatják a közönséget, de tanulnak is egymástól, illetve a zsűri értékeléséből. – Kezdetben 2- 3 csoport jött el, aztán egyre többen, és egyre színvonalasabbá vált a rendezvény. Van értelme folytatni – véli Kovrig Magdolna főszervező. A népes jelenlét egyértelműen jelzi, hogy vannak rendezők, vidéki pedagógusok, akik kedvelik a színjátszást és szabadidejükből hajlandók arra áldozni, hogy mozgósítsák, irányítsák a tehetséges gyerekeket, fiatalokat. Kovrig Magdolna elmondta, sajnálja, hogy a Kis-Küküllő menti falvakból kevesen jelentkeztek. – Nyaranta színjátszó tábort szervezünk, idén Kőrispatakon 80-an vettek részt. Itt rendezők, nyelvgyakorlatokra szakosodott tanárok foglalkoznak a gyerekekkel. Azt szeretnénk, ha a táborba minél több pedagógus eljönne, hogy a tanultakat majd továbbadják a helyi gyerekeknek – fejtette ki a főszervező. A hét végi színjátszótalálkozón nem versenyhelyzet teremtése volt a cél, éppen ezért a Nagy Gábor, a celldömölki Soltis Lajos Színház igazgatója, Savanyú Gergely, a szegedi színház művésze, valamint Kocsis Tünde rendező alkotta zsűri nem osztott díjakat, csupán értékelte a csapatok teljesítményét. Szentgyörgytől Magyarországig Az erdőszentgyörgyi önkormányzat támogatásával a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület idén is érdekes műsorral várta a művelődési otthonba látogatókat. Pénteken délután a nyárádszeredai második és harmadik osztályosok szórakoztatták a közönséget, a csíkfalvi csapat pedig A kis herceggel lépett színpadra. A szászrégeni Csim-Bumm ifjúsági színjátszó csoport Fábián András Gézengúzok című darabját adta elő, a mezőkövesdi Színészeti Egyesület misztériumjátéka zárta a pénteki műsort. Szombaton az erdőszentgyörgyi második osztályos tanulók és a havadtői csapat tréfás jeleneteivel indult az előadás-sorozat, vastaps fogadta az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Színkör, valamint a szilágykrasznai Tinikomédiások vígjátékát, majd a makfalvi diákok előadta Karinthy-bohózat nevettette meg a nagyérdeműt. Ezt követően a nyárádszeredai színjátszók Móricz Zsigmond Az ördög című darabjával léptek színpadra, majd a csíkfalvi Vadrózsák bohózatukkal fakasztottak mosolyt. Délután a Kozsik József irányította marosvásárhelyi Kamaszok vittek színpadra a kamaszvilág "nagy problémáit" megelevenítő, vidám jeleneteket, majd a magyarországi, gyöngyösi Mozaik Színkört a szászrégeni Kemény János Népszínház tagjai Rejtő Jenő-darabbal váltották a színpadon. A szombati műsor a celldömölki Soltis Lajos Színház, valamint a székelyudvarhelyi Vitéz Lelkek társulat előadásával ért véget. (menyhárt) Népújság (Marosvásárhely) 2011. január 2.Újévi huszárportya Szentjobb és Nagykágya közöttBihar megye – A szentjobbi, bihardiószegi és debreceni hagyományörző huszárok idén is megtartották már szokásossá vált újévi portyájukat. Január másodikán, vasárnap Szentjobb–Nagykágya–Szentjobb volt a „hivatalos” útvonal. Aki vonattal utazik át Nagykágyán, az tulajdonképpen alig lát valamit a megállóhelytől kilométernyi távolságban lévő faluból. Az autós már átszeli a település egy részét, de téved, ha azt hiszi, mindent látott. Az érmelléki falu nagyrésze az országút által kerülgetett domb túloldalán bújik meg, és az elmúlt vasárnap festők vásznára illő arcát mutatta a havas, dimbes–dombos utcákkal, füstölgő kéményekkel. Menjen csak mindig a villanypóznák mellett, akkor biztosan odatalál, mondta egy megkérdezett, akit Nagy István faluszéli picéjéről kérdeztem. Ott pihentek meg ugyanis az idei huszárportya résztvevői. Havas tájon Tavaly nagy sárban gázoltak a hagyományörző huszárok, és nem is mentek messzire, Szentjobb „körzetében” maradtak. Hát nem szebb most, a havas táj? – tette fel a kérdést Zatykó István, Berettyócsohaj polgármestere, aki, mint a Szentjobbi Hagyományörző Huszáregyesület vezetője, már harmadik éve szervezte meg az újévi portyát. A kérdésre – miért Kágyára? – elmondta: szeretnék az egész régiót „felölelni”, feltérképezni, így a korábban bejárt Érköbölkút, Hegyközszentmiklós után most közeledtek a határhoz, és személyes ismeretség vezette őket a vendéglátást vállaló Nagy Istvánhoz. A program reggel 9 órára hirdetett gyülekezővel kezdődött, majd reggeli, és programegyeztetés után 11–kor indultak a Nyulas erdőn át Nagykágyára. A havas mezőn, lefagyott földutakon mintegy egy órát vett igénybe a hét kilométer megtétele a lovasoknak, a kísérő szekereknek. A portyán 10–10 huszár képviselte a szentjobbiakat és a diószegieket, 5 a Hajdú–Bihar megyei Lovas és Huszárhagyományörző Közhasznú Egyesületet. Programegyeztetés A Bihardiószegi Gróf Széchenyi István Huszárszázad indulása előtt Gellért Gyula helyi tiszteletes arról szólt, hogy „a portya több, mint gondolnánk: a hagyományörzés mellett barátkozás, a közösség gyakorlása, lovassport, kikapcsolódás”. Széchenyit idézte, aki azért imádkozott, hogy legyőzhesse földi gyengéit, és a korábbi esprese azt kívánta a huszároknak, hogy „minden jóban erősödjenek”. A debreceni huszároknak nem sikerült lószállító alkalmatosságot szerezni, így ők most lovaik nélkül vettek részt a portyán, tudtuk meg vezetőjüktől, Szoboszlai Endrétől. Ez azonban nem azt jelentette, hogy nem pattantak fel a kollégák lovaira, ha tehették. A potyán megbeszélték, miként is alakul ez évi programjuk. A lovassport egészéről lévén szó, jelen volt Érköbölkútról Rákóczi Lajos tanár is, a fogathajtás „képviseletében”. Pontos időpontokat még nem szögeztek le, de az már biztosnak látszik, hogy április közepén egy Partiumi Huszárportya keretében műemlékavatásra kerül sor Köbölkúton, és ugyancsak az első félévben még a Hortobágyon is lesz egy túra. A hely szelleme Kágyán Nagy István és segítői várták ebéddel a huszárokat. A vendéglátótól megtudtuk: a híres diószegi szőlősdomboktól egy puskalövésnyire ugyancsak egy hajdani szőlész, Nagy Gábor pincéjénél voltunk. Az egykori gazda a múlt század elején 120 hektáron szőlészkedett, illetve elismert oltványtelepet működtetett. Az egykori birtok visszakapott „maradványán”, pár hektáron gazdálkodnak az utódok – egyikük a házigazda, és a Kisrózsa dülőben található pince – mely 1904–ben épült és 82 méter hosszú – is ennek része. Az ebéd után nyergeltek a huszárok, és Zatykó István vezényszavára indultak vissza Szentjobbra, ahol még megkoszorúzták a 2007–es Szent Imre Emléktúra befejeztével, annak emlékére állított kopjafát. A huszárok idei, év eleji találkozója vacsorával zárult. erdon.ro 2011. március 16.Csángó magyarok tettek állampolgársági eskütCsángó magyarok tettek ünnepélyesen magyar állampolgársági esküt a március 15-i nemzeti ünnepen tegnap a Budai Várban. Nagy Gábor Tamás (Fidesz—KDNP) I. kerületi polgármester köszöntőjében kiemelte: történelmi ez az ünnep a csángó magyarok szempontjából. A honosítással a csángó magyarok évszázados kirekesztettsége szűnik meg, és magyarsághoz tartozásuk megkérdőjelezhetetlenné válik — mondta. Azok, akik a magyar állampolgárság mellett döntöttek, egyértelműen bizonyítják a bennünket körülvevő többségi nemzetek beolvasztási kísérleteinek kudarcát. Az állampolgárság felvétele nemcsak a múltnak és múltról szól, a nemzetet nemcsak a közös múlt, hanem ugyanannyira a közös jövő is összetartja — hangsúlyozta. A polgármester — aki szemmel láthatóan meghatódva szólt a csángó magyarokhoz — úgy fogalmazott: lehet, hogy némely dologban különbözőek vagyunk, másként gondolkodunk a világról, egyvalami mégis közös bennünk: a magyarságunk, a nyelvünk és a hitünk, és ez mindennél erősebb kötelék. Ezt az egyszerű érzést, a magyarságunk megélésének érzését évtizedeken keresztül el akarta venni tőlünk egy nemzetellenes hatalom — mondta. A határokon túl élő magyarokat folyamatos megaláztatás, hátrányos megkülönböztetés érte és éri, sajnos, mind a mai napig, így nem volt joguk, hogy anyanyelvükön tanuljanak, misézzenek, és még ezen túlmenően a moldvai csángók évszázadokon át éltek számkivetettként. A csángók egy része azonban minden történelmi törvényszerűséget meghazudtolva megtartotta magyarságát, őrizte kultúráját, táncait, zenéjét, ősi, ízes dialektusát, és őrizték álmaikat, mert álmodni mindenki anyanyelvén álmodik — emelte ki. "Köszönjük az ezeréves ősi imádságokat, a csodálatos népdalokat" — tette hozzá. A közel száz csángó magyar eskütétele után csángó kulturális fesztivált rendeztek a Kapisztrán téren a nemzeti összetartozás jegyében. A rendezvényt Potápi Árpád (Fidesz), az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke nyitotta meg, aki kiemelte: amire olyan nagyon sokáig, gyakorlatilag huszonegy évet kellett várni, az ezen a hétvégén megvalósulhatott. A kormánypárti politikus szavait a téren taps fogadta, amikor azt mondta, üdvözli a csángó magyarokat a magyar nemzet tagjai között, ahová mindig is tartoztak. Most már hivatalosan is magyar állampolgárok — fogalmazott, és arra kérte őket, legyenek büszkék állampolgárságukra, magyarságukra, és ösztönözzék, hogy minél több moldvai csángó magyar éljen e történelmi lehetőséggel. A moldvai csángókkal külön foglalkozik az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvény. Eszerint nekik nem kell bizonyítaniuk, hogy felmenőik Magyarország területén éltek, ők valószínűsíthetik magyar származásukat. Ez az igénylőnek vagy felmenőinek a családneve vagy születési helye alapján történik, de elősegíthetik más okmányok is, például magyariskola-látogatási igazolás, de mellékelniük kell egy magyar nyelven írt önéletrajzot is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. május 8.Hazátlanokként járták kálváriájukatIdén hetven éve, hogy a bukovinai székelyeket Magyarországra telepítették. A hazatérésre, mely a remélt boldogság helyett egy sajátos kálvária kezdetét jelentette, egész éves rendezvénysorozattal emlékeznek. Vasárnap a budai Várban ünnepelnek. A népcsoport története a XVIII. század második feléig nyúlik vissza - idézi fel az MNO-nak Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetéségének elnöke. 1763-ban Mária Terézia határõrség felállításáról döntött a Székelyföldön, amihez elrendelte a székelyek besorozását. A kiváltságaihoz ragaszkodó népcsoport ellenállása véres megtorlásba torkollott, a madéfalvi veszedelem néven elhíresült, 1764. január 7-i vérengzés során több száz székelyt mészároltak le az osztrák katonák. Ezt követõen ezrek menekültek át Moldvába. A késõbb már a Habsburg Birodalomhoz tartozó Bukovinába telepítésük Hadik András nevéhez fûzõdik. 1786-ig öt falut hoztak létre: Andrásfalvát, Istensegítset, Fogadjistent, Hadikfalvát és Józseffalvát. A Monarchia felbomlása után a terület Romániához került. A nagyon vallásos székelyek így nagy örömmel fogadták az 1941 májusában kezdõdött tárgyalásokat a hazatelepítésrõl. A román-magyar egyezményt május 11-én írták alá, június végéig meg is érkeztek a Bácskába a transzportok az öt településrõl, összesen 13 800 fõvel. A Völgységi Múzeumban õriznek több hazatérési igazolványt, amely a családfõ pontos (termetére is vonatkozó) adatai mellett tartalmazta a gyerekek számát is. Bukovinában nagyszámú fotó is készült, melyeken a székelyek életje vagyis háza és a hozzá tartozó udvar látható - mondja Csibi Krisztina. Ott kellett hagyniuk az életjüket A Bácskába érkezõk ugyanakkor csak kézipoggyászt és némi készpénzt vihettek magukkal, többi értéküket Bukovinában kellett hagyniuk. A frissen Magyarországhoz csatolt terület vasútvonalai mentén táblákkal köszöntötték a hazatérõket akiket huszonnyolc településen helyeztek el, a dobrovoljácok által elhagyott házakban. Bonczos Miklós kormánybiztos fogadta õket, az általa felolvasott és kiosztott felhívást azóta is ereklyeként õrzik a bukovinaiak. Csibi Krisztina elmondása szerint a kormány példaértékû telepítést szervezett, a székelyeket orvosi vizsgálatnak vetették alá, gondoskodtak ellátásukról, valamint késõbb gazdasági felügyelõk és különféle eszközök segítették õket a gazdálkodásban. A katonaság lovakat adott, a zöldkeresztes nõvéreket pedig annyira megszerették, hogy többüket keresztszülõnek is felkérték. Aztán 1944 õszén megjelentek Tito partizánjai, így menekülniük kellett. A kiürítés gyorsan történt, javaik közül alig valamit tudtak csak magukkal vinni. A telet a Dunántúlon töltötték, szétszóródva. Azonban nem mindenkinek sikerült megmenekülnie, Szabadkánál 42 székely férfit a partizánok elfogtak, õk soha többé nem kerültek elõ. Letelepítésük szükségességét Bodor György késõbbi kormánybiztos vetette fel, a telepítési hivatalt Bonyhádon állították fel - ismerteti a letelepítés körülményeit a szövetség vezetõje. 1945 tavaszán a svábok kiürített házaiba költöztették a székelyeket. Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye 38 településén találtak új otthonra a bukovinai székelyek (késõbb, a gyáriparban rejlõ munkalehetõségek miatt költöztek nagyobb számban �?rdre és a fõváros környékére). Próbáltak az eredeti falubeosztás szerint eljárni, így például Tevelre körülbelül 260 hadikfalvi került. A lengyeli internálótáborból visszaszökõ svábok késõbb azzal szembesültek, hogy bár nem kellett elhagyniuk az országot, házaikat elfoglalták, ahova csak az új lakók jóindulatán és lehetõségein múlt, hogy visszafogadták-e õket. Ez a helyzet pedig évtizedekig nehezítette a népcsoportok együttélését. �?ledezõ büszkeség Csibi Krisztina további konfliktusforrásként említi, hogy a hazatérõ bukovinaiak alacsonyabb fejlõdési színten álltak. Nem elég, hogy a dunántúli gazdálkodáshoz nem volt elég ismeretük, de nagy részük se írni, se olvasni nem tudott magyarul, hiszen román iskolába jártak csak. Az elrongyolódva, vagyon nélkül érkezõ menekülteket így a magyarok és a svábok is lenézték. Ezt fõleg az elsõ generáció szenvedte el, hiszen a gyermekeik már közös iskolába jártak, hasonlóképp nõttek fel - hangsúlyozza Csibi Krisztina. Bár már az '50-es évektõl köttettek vegyesházasságok, a teljesen más szokások és mentalitás, az eltérõ szocializáció ezekben a kapcsolatokban mindkét felet megviselte. A következõ generáció volt az, aki már - a közös oktatásnak is köszönhetõen - konfliktusok nélkül tudott együtt élni. Ezen okokból kifolyólag a többség szégyellte, vagy legalábbis elhallgatta származását - mondja a szövetség elnöke. Ebben a változást szerinte az 1978-as Röpülj páva címû televíziós vetélkedõ hozta el, melyet az izményi hagyományõrzõk megnyertek. Ez nagy népszerûséget hozott a székelyeknek, akik számára egyre inkább bebizonyosodott: nem kell szégyellniük, hogy kik õk. A következõ nagy lépés a rendszerváltással jött el. Egyrészt 1989-tõl alakulhattak társadalmi szervezetek, aminek köszönhetõen szervezett formában kezdhettek a hagyományõrzéshez. Másrészt - és ez talán az elõbbinél is fontosabb volt - elkezdhettek beszélni a problémákról, melyeket addig szõnyeg alá kellett söpörni. Hiszen Trianonhoz, vagy a doni katasztrófához hasonlóan a svábok ki-, és a bukovinai székelyek betelepítésérõl sem lehetett szót ejteni az elõzõ rendszerben - emlékeztet Csibi Krisztina. �?pp Sára Sándor idézte fel a napokban Bonyhádon, hogy amikor Sír az út elõttem címû négyrészes dokumentumfilmjét forgatta, az idõs székelyek nem mertek beszélni tragédiájukról, a hadikfalvi 42-rõl pedig fõleg nem szóltak. Ez a helyzet azóta sem sokat változott - teszi hozzá a bukovinaiak vezetõje. Beépült szokások Csibi Krisztina szerint nagyon érdekes a beilleszkedés folyamatának néprajzi vizsgálata, hiszen 1941-ben egy 150 éves önálló fejlõdési pályáról mozdították ki a bukovinai székelyeket, a vándorlás és a letelepedés pedig tovább változtatta õket. Gasztronómiájuk és szokásaik mára beépültek a magyarság kultúrájába, sokszor észrevétlenül is jelen vannak a mindennapokban - hangsúlyozza a szövetség elnöke. Többségük a nagy ünnepekhez kötõdik, mint a betlehemezés, temetés, lakodalom, vagy a gyermekszületés körüli praktikák. De az emberek szeretik a hagyományõrzõ mûsorokat is, valamint a mesemondó versenyeknek is nagy sikerük van. A szövetség elnöke szerint akik átélték, máig sem tudták kiheverni a vándorlás, a hazátlanság sokkját, amit õk átéltek, senki sem érti meg - mondják. Csibi Krisztina úgy látja, hogy nincs még egy népcsoport, amely ennyire összetartana. Köszönhetõ ez a szájról szájra hagyományozódó közös történelmi múltnak, és a nécsoport születésnapjaként számon tartott madéfalvi vérengzés emlékének - teszi hozzá. �?nnep a Várban Az 1989-ben alakult Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége amellett, hogy a helyi hagyományõrzõk munkáját segíti, több mint 10 éve néprajzi táborokat is szervez. Itt a szokások, táncok, ételek, fényképek és dokumentumok mellett visszaemlékezéseket is gyûjtenek, gyûjtöttek. Az Emelt fõvel - a Hazatérés emléknapja a Budai Várban címû rendezvény vasárnap délben hálaadó szentmisével kezdõdik a Budavári Nagyboldogasszony templomban, ahol Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mond köszöntõt. Egy órától koszorúzás és ünnepi megemlékezés következik, Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszédével. Kettõ órától fotókiállítás nyílik a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, ahol késõbb emlékülés és hangverseny is lesz. A Szent István-szobor melletti szabadtéri színpadon Tágasságot nekünk es! címmel folklórmûsor lesz, mely Nagy Gábor Tamás, a Budavári �?nkormányzat polgármesterének köszöntõjével veszi kezdetét. �?t hagyományõrzõ együttesek követik a színpadon, valamint fellép Kóka Rozália és Sebestyén István mesemondó is. mno.hu Erdély.ma 2011. szeptember 2.Ismét eltűnt a tábla Sólyom László nyergestetői kopjafájárólIsmét ellopták ismeretlen tettesek a Sólyom László, akkor hivatalban levő magyar köztársasági elnök által, 2009 márciusában a Nyergestetőn állított kopjafáról az emléklapot. A csíkkozmási önkormányzat illetékesei jelentették a plakett eltűnését a rendőrségnek, illetve értesítették a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulátusát a rongálásról. Ismeretlen tettesek ellopták a Sólyom László által 2009. március 14-én a Nyergestetőn állíttatott kopjafa tábláját. Az olvasónak deja vu érzése támadhat a fenti mondat olvastán, de sajnos nem a tavalyelőtt október 13-án megjelent lapszámunkat szemléztük, az elszomorító eset megismétlődött. Bodó Dávidot, Csíkkozmás polgármesterét éppen kopjafa-ügyben kerestük fel tegnap, arról készültünk beszámolni, hogy a helyi önkormányzat a nyár folyamán felleltározta a nyergestetői kopjafapark összes emlékoszlopát, az egyes darabokról fotók készültek, az összegyűlt anyagról egy kiadványt szándékoznak megjelentetni. Nagy Gábor kovácsmester vállalta, hogy elkészíti a sorszámozott kopjafák azonosítószámait műhelyében, az egyedi, a kézműves kovácsolás stílusjegyeit magukon hordozó darabok feltehetően ősszel kerülnek a fákra. – Kétszáznyolcvan darab kopjafát vettünk leltárba, de a hétvégére egy debreceni küldöttség kért engedélyt egy újabb állítására, tehát közelebbről 281- re emelkedik az emlékoszlopok száma. Sajnos negatívum is van, ismeretlen tettesek újfent megrongálták Sólyom László ajándékát, augusztus végén vettük észre, hogy ismét eltűnt róla az emlékplakett – számolt be az elszomorító eseményről Bodó. Az elöljáró elmondta, a plakett eltűnését jelezte a rendőrségnek, illetve a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulátusának. A 2009 őszén történt lopást talán még lehetett a színesfém-tolvajok tevékenységéhez kötni, hiszen az első plakett bronzból készült. Ezúttal azonban kizárt, hogy ócskavastelepre szánták volna az emléklapot, hiszen éppen a fémtolvajok miatt a második számú plakett műanyagból készült. A 2009-ben történt lopás miatt akkor a rendőrség hivatalból eljárást indított, amelyet később megszüntettek. A kivizsgálás során megállapították, hogy a plakett nem szerepelt Csíkkozmás község nyilvántartásában, illetve vagyonállományi leltárában. Az eljárás során nem lehetett meghatározni az okozott kár értékét, sem az esetleges sértett személyt. Mindezek tükrében és a büntetőeljárási törvénykönyv vonatkozó szakaszainak előírásaival összhangban az ismeretlen tettesek által elkövetett lopás bűntényének ügyében a csíkszeredai ügyészség az eljárás megszüntetéséről rendelkezett – állt a megyeszékhelyi ügyészség által a Hargita Népének címzett akkori hivatalos értesítésben. Hompoth Loránd. Hargita Népe (Csíkszereda) 2011. október 23.Évadnyitó irodalmi est a Lorátffy központbanOktóber 21-én tartották meg a Pro Universitate Partium Alapítvány és a Partiumi Írótábor Egyesület évadnyitó irodalmi estjét a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumtermében. Az évadnyitó költői est vendégei Mezey Katalin költő, a Széphalom Könyvkiadó igazgatója, a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke és Oláh János költő, író, a Magyar Napló főszerkesztője volt. A beszélgetés egy rendhagyó ajándékkal, Meleg Vilmos színművész szavalatával kezdődött, aki a két vendég néhány versét adta elő. A házigazda, Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke egy Nagy Gábor versrészlettel vezette be a kérdését: milyen helyzetben van a mai irodalmi élet, hányan írnak, és hányan olvasnak verset, irodalmat? Oláh János szerint nem az a lényeges, hogy hányan olvassák a megírt verseket, mivel nem biztos, hogy az a jó, az értékes, amit sokan vesznek a kezükbe. Hozzátette, azt kell megírni, amiről a költő úgy gondolja, hogy érdemes papírra vetni, hiszen az irodalom feladata lekottázni azt a létet, amelyben élünk. Mezey Katalin hozzáfűzte, hogy Magyarországon sokan írnak verseket, a fiatalabb korosztály körében is, akik énjüket, érzéseiket ilyen formában próbálják megfogalmazni. „Sok száz pályamű érkezik be hozzánk, és nem csak Magyarországról, hanem a Kárpát-medencéből is. Ez azt bizonyítja, hogy sokan írnak, és mivel szépirodalmat csak a szépirodalom szülhet, feltehetően sokan is olvasnak verseket.” Versek A továbbiakban az irodalom támogatásáról esett szó. Oláh János aláhúzta, hogy a költőket nem az állam tartja el, ahogy a legtöbben gondolják. Hozzátette, ebből a tévhitből adódóan egy összehangolt ellenszenv alakult ki az irodalom, „a nemzeti identitás legjobb őrzője” ellen. Az est folyamán szó esett a könyvkiadók nyújtotta kínálatról is. Oláh János elmondta, hogy három nagy cégen keresztül a könyvkiadók jórészt a magyarországi sztárok könyveit és a külföldi bestsellereket forgalmazzák és reklámozzák. Ennek ellenére a költői esteken és egyéb irodalmi rendezvényeken sok verses és prózakötetet adnak el. A költői est folyamán a magyarországi vendégek fel is olvastak műveikből. Mezey Katalin elmondta: közönség előtt jobban szeret verset olvasni, mert ennek üzenete nem olyan esetleges, mint a spontán beszédnek. Arra a kérdésre, hogy vereseik közül mennyit tudnak kívülről, Mezey Katalin azt válaszolta, nyilvánosság előtt nem szokott fejből szavalni verset, mert biztos beleakadna. Oláh János bevallotta, két epigrammáját tudja fejből, amelyeket el is mondott a kisszámú közönségnek. Ezek közül a Magyarok című akár a rendezvény végszava is lehetett volna: „E konok nyelvet kevesen beszéljük, de ahhoz mégis túl sokan, hogy értsük egymást.” Nagy Noémi erdon.ro 2012. január 24.Díj az erdélyi kultúráértAz RMDSZ döntést hozott egy Erdélyi Magyar Kultúráért díj létrehozásáról, amelyet első alkalommal 2013. január 22-én osztanak majd ki – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök Nagyváradon, a Magyar Kultúra Napja ünnepségén. Az RMDSZ döntést hozott egy Erdélyi Magyar Kultúráért díj létrehozásáról, amelyet első alkalommal 2013. január 22-én osztanak majd ki – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök Nagyváradon, a Magyar Kultúra Napja ünnepségén. „Azokat a személyeket, intézményeket kívánjuk díjazni, akik az elmúlt évben a legtöbbet tették a magyar kultúra megőrzéséért, új értékek teremtéséért. Nekünk olyan intézményes kereteket kell megteremtenünk, ahol az alkotó emberek otthon érzik magukat. Ezért is van szükség egy ilyen ünnepnapra, ahol a számbavétel mellett a terveinkről is beszélhetünk” – szögezte le Kelemen Hunor a Szigligeti Színházban, a Csongor és Tünde-előadás előtt tartott ünnepi gálaműsoron. Az ünnepi eseményt az RMDSZ Bihar megyei és nagyváradi szervezetei már több mint 10 esztendeje minden évben megszervezik, ebből az alkalomból a térség kiválóságait is díjazzák. Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester köszöntője után a szövetségi elnök fővédnöki minőségében is mondott ünnepi beszédet. „Léteznie kell egy közös értékrendnek a családban, a nemzetben – ezt magyar kultúrának hívjuk. Döntéseink meghozatala előtt a magyar kultúra értékeihez nyúlhatunk vissza, ezekhez tudjuk viszonyítani terveinket, így tudunk jövőt építeni” – fogalmazott ünnepi beszédében Kelemen Hunor. A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Bihar megyei RMDSZ tíz személynek adott át díjat kiemelkedő, kulturális tevékenységéért, majd bemutatták a Színház az iskolában, iskola a színházban nevű program keretében színre vitt Vörösmarty-drámát. A Csongor és Tündét középiskolások adták elő telt ház előtt. A hatalmas sikernek köszönhetően az előadást január 31-én, kedden 18 órától újra műsorra tűzi a Szigligeti Színház. Kitüntetések Udvarhelyszéken is Székelyudvarhelyen kilencedik alkalommal osztották ki az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat, az eseményre a Magyar Kultúra Napja tiszteletére szervezett egyhetes rendezvénysorozat záróakkordjaként került sor. Az eseményen Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is jelen volt. „Kitüntetjük kiválóságainkat, így tisztelgünk azok előtt, akik tettek, cselekedtek, dolgoztak a kultúráért. Tisztelgünk az előtt, ami oly fontos számunkra” – mondta az elöljáró köszöntőjében. Idén összesen öt kategóriában adták át a rangos elismerést: post mortem életműdíjat Balogh József műkedvelő színjátszónak, rendezőnek, díszlettervezőnek ajánlották fel, a díjat gyerekei vették át. György László szentegyházi kultúrigazgató, művelődésszervező kapta az értékteremtésért járó díjat, míg az értékmentésért alapított elismerés Orosz-Pál József székelyudvarhelyi zenetanárnak, nyugalmazott karnagynak jutott. Értékközvetítés díjjal jutalmazták Both Aranka pedagógust, a Kékiringó néptáncegyüttes vezetőjét. A szervezetek számára létrehozott Udvarhelyszék Kultúrájáért díjat ezúttal a székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar kapta. A díjazottak tevékenységét a rendezvénysorozatot záró gálaesten egy-egy kisfilm mutatta be. Az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjban részesülők oklevelet kaptak, ugyanakkor egy-egy Nagy Gábor udvarhelyi ékszerész által készített emlékplakettet is átvehettek. A rendezvény résztvevői a Vitéz Lelkek Diákszínpad Valahol Európában című musicaljét követhették figyelemmel az est hátralévő részében. Megemlékezés a Szilágyságban A szilágysági nagyközségben, Sarmaságon Kemény János szobránál, a 350 éve elhunyt erdélyi fejedelemre is emlékezve ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. A szilágysági nagyközség művelődési centrumában tartott rendezvényen Horváth József, a helyi középiskola történelemtanára méltatta a nap jelentőségét és Kemény János sarmasági kötődését, majd a helyi fiatalok szi-lágysági, kalotaszegi, mezőségi és szatmári népi tánccal szórakoztatták a nagyérdeműt. Végül Fejér László, a zilahi Hepehupa folyóirat főszerkesztője és Sike Jajos, az ÚMSZ munkatársa itteni olvasóikkal találkoztak és felolvastak írásaikból. Összművészeti magyar ünnep a román fővárosban A fényképészet, költészet és zene találkozásával ünnepelték a Magyar Kultúra Napját Bukarestben – a magyar kulturális intézet a román és magyar fotóművészek VI. nemzetközi szalonjának adott otthont, az ünnepélyes megnyitó után pedig magyar költők megzenésített versei csendültek fel. „A magyar kultúra élő folyamat, amit az utca művészetét tematizáló fényképek is bizonyítanak” – emelte ki beszédében Fazekas Márta, az intézet vezetője. Balázs Ádám, a bukaresti magyar nagykövetség tanácsosa rámutatott arra, hogy bár az Európai Unióban a gazdaság és a politika dominál, nem szabad szem elől tévesztenünk Robert Schuman, az EU alapító atyjának kijelentését, miszerint az egységes Európa alapja a kultúra. A nagykövetség tanácsosa elmondta: legutóbb 16 évvel ezelőtt nyitott meg fotókiállítást Bukarestben, Andrei Pleşu és Martonyi János akkori külügyminiszterek társaságában. Hangsúlyozta, a román és magyar fotóművészek VI. nemzetközi szalonja is élvezi a politikum támogatását, fővédnökei Schmitt Pál és Traian Băsescu államfők. A kiállítás megnyitója után Borsos Edith énekművész, a Magyar Zene Fesztivál díjazottja, Béres Melinda hegedűművész és Horváth Edit zongoraművész, a Kolozsvári Zeneakadémia tanárai olyan ismert költők megzenésített verseit adták elő, mint Arany János, Weöres Sándor, Reményik Sándor vagy Csokonai Vitéz Mihály. A kiállítást január 31-től a Kolozsvári Művészeti Múzeumban, februárban pedig Nagyváradon tekinthetik meg az érdeklődők. (F. I.) Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. január 28.Tízéves a Termini – a hálózat, amely összeköti a magyarokatTermini- és Ariadné-köteteket mutattak be a főkonzulátus udvari termében A nyelvi változatosság kölcsönös elfogadását, mások nyelvi jogainak elismerését, a magyar nyelv jellemzőinek felmérését és a kisebbségi nyelvi jogok folyamatos bővítését tűzte ki céljául a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, amely 2001-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére alakult meg. Nyelvi kutatóállomások jöttek létre a Kárpát-medence magyarlakta régióiban, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön például ennek nyomán alakult meg a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. Az elmúlt évek eredményeit tárja a nagyközönség elé A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve című reprezentatív gyűjteményes kötet, amelyet csütörtökön délután, az Ariadné-sorozatban megjelent két másik kiadvánnyal egyetemben mutattak be a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében. Szilágyi Mátyás főkonzul köszöntő szavai után Péntek János nyelvészprofesszor, az MTA külső tagja, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke kifejtette: sikeres évet tudhat maga mögött a magyar nyelvészet Kolozsváron, 2011 utolsó hónapjaiban ugyanis több kötet is napvilágot látott ezen a területen. Közülük válogatva állították össze a most bemutatott könyvek listáját, a kisebbségi közösségek nyelvhasználatának témájára fókuszálva. Az ismertetések előtt a professzor vetített képes előadásban vázolta a Termini-hálózat legfontosabb megvalósításait. – Akárcsak a „limes” és a „termini” által határolt terület a római közigazgatási egységek esetében, a külső régiók is védőövezetet alkotnak Magyarország körül, az országhatár és a nyelvhatár között, ilyen tekintetben a külső régiók nyelvi és kulturális végvárak, mi pedig, „terminisekként” ezeknek a végváraknak vagyunk a nyelvmunkásai, tanárai – magyarázta Péntek János. Hozzátette: bár mindössze tíz éves múltra tekint vissza a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, a Kárpát-medencei magyar nyelvészek közötti együttműködés már a rendszerváltás után elkezdődött. Évente, kétévente szervezett konferenciákon találkoztak a szakemberek, tudományos képzéseket tartottak Budapesten, Pécsen, Pozsonyban, Kolozsváron, Beregszászon, Debrecenben, Újvidéken, Veszprémben, Bukarestben, kutatásokat végeztek, adatbázisokat hoztak létre stb. 2001-ben kutatóállomások és egyéni kutatóhelyek létrehozását kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, a határon túli magyarság fennmaradásának szolgálata, a nemzetrészek nyelvének dokumentálása és a nyelvi jogok érvényesítése érdekében. Megalakultak tehát a szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági „kirendeltségek” (Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, Hodinka Antal Nyelvi Intézet Beregszászon, Imre Samu Nyelvi Intézet Alsóőrön stb.), kizárólag pályázati keretből, főállások nélkül, tevékenységüket pedig az MTA Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete koordinálja, részletezte Péntek János. Az országhatárok által generált és felerősített nyelvhasználati eltérések csökkentése érdekében indították el a határtalanítási programot, emellett pedig kontaktológiai (nyelvi kapcsolatok) és kétnyelvűségi vizsgálatokat, nyelvjogi és nyelvpolitikai elemzéseket végeztek az elmúlt tíz évben. S hogy hasznosulhat-e a gyakorlatban mindaz, amivel foglalkoznak? Az akadémikus, válaszként a romániai intézménynevek (nyelvijogok.ro és sztanyi.ro) és a román hivatalos űrlapok magyar megfelelőinek (ispmn.gov.ro) közreadását, valamint a Transindex által kezdeményezett Keressük a legsármosabb nyelvjárást! elnevezésű projektet említette, amelyek azt bizonyítják: nem hiábavaló mindaz, amivel foglalkoznak. Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy a különböző vizsgálatok szerint továbbra is magas az erdélyi nyelv értékelése, és az erdélyiek is büszkék nyelvükre. Az est folyamán Péntek János által elmondottakat is vázolja a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet által kiadott Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve. Tanulmányok, beszámolók, kutatási programok című kötet, amelyet Benő Attila egyetemi docens, társszerző mutatott be. – A könyv megjelenése is azt bizonyítja, hogy működik a régiók együttműködése – hangsúlyozta, majd Tolcsvai Nagy Gábor akadémikus, az ELTE egyetemi tanárának szavait idézte: „a kiadvány tárgya a magyar nyelv, a határokon kívüli magyar nyelvhasználat. A szerzők a mai nemzetközi nyelvtudomány módszertana, szemlélete és terminológiája alapján, tárgyilagosan és szakszerűen fogalmazzák meg kutatásaik eredményeit”. A gyűjteményes kötetben Péntek János és Benő Attila mellett másik két erdélyi szakember, Csomortáni Magdolna és Juhász Tihamér írása is szerepel. A Korunk–Komp-Press Kiadó Ariadné-sorozatában újonnan megjelent nyelvészeti kötetek fontosságát, közérthetőségét és hasznát emelte ki Balázs Imre József szerkesztő, a Korunk főszerkesztője, majd Rigán Lóránd szerkesztőnek adta át a szót, aki Benő Attila A dolgok másik neve című kötetét méltatta. – A szerző lehetőségrendszerként értelmezi a nyelvet, amely által sokféleképpen létesíthetünk kapcsolatot a világgal, hogy „gondolatainkat, értékelő viszonyulásunkat kifejezzük. A dolgokat, a szavak és szószerkezetek jelöltjeit mindig megnevezhetjük másként is”, írja. Ez pedig azért jó, mert ezáltal idegenné tehetjük az ismerőst, szokásost, új nevet kereshetünk a dolgoknak, és új módon szemlélhetjük a saját életünket, viselkedésünket, intézményeinket – vélekedett Rigán. Hozzáfűzte: amennyiben a szakemberek – nyelvészek, filozófusok, politológusok stb. – saját eszközeikkel bebizonyítják, hogy egy elfogadott nyelvhasználat nem megfelelő vagy esetleg nem az egyedüli lehetséges, perspektívával szolgálhatnak arra nézve is, hogy miként lehetne „másként beszélni, másként cselekedni, élni ebben a világban”. Keszeg Anna értelmiségi útinaplónak nevezte a Péntek János által jegyzett Változó korunk – változó nyelvünk című kötetet, amely, a benne szereplő írások révén „elegánsan és árnyaltan dokumentálja” a szerző útjait, amelyeket nyelvészként, tudományszervezőként és -teremtőként megtett. Földrajzi tekintetben a magyar nyelvterület minden régiójára kiterjed; a szövegek 2003 és 2010 között íródtak, s több más mellett a nyelvmegtartásra, Sütő András munkásságára, Kalotaszeg és az erdélyi tudományos élet múltjára és jelenére is reflektál bennük Péntek János. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2012. március 20.Szőcs Géza: műbalhé a József Attila-díjasok listájának módosítása körüli vitaMűbalhénak nevezte Szőcs Géza magyarországi kulturális államtitkár az idei József Attila-díjak odaítélése körül kialakult vitát, s azt, hogy a javaslatot tevő írószervezetek kifogásolták: az általuk javasoltak helyett részben mások kapták az elismerést – adta hírül az MTI az Irodalmijelen.hu oldalra hivatkozva. Idén Báger Gusztáv költő, Bálint Péter író, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő, Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, Kiss Judit Ágnes költő, Krusovszky Dénes költő, Németh Zoltán költő, irodalomtörténész, Payer Imre költő, Széky János műfordító, Szilasi László irodalomtörténész, esszéista és Végh Attila költő, esszéíró részesült az elismerésben. A Magyar Narancs on-line kiadásában a március 14-i díjátadót követően megjelent írás szerint a szaktárca tavaly is és most is 26 jelöltet kért az írószervezetektől, amelyből kiválaszthatják a „nekik tetsző” 13 díjazottat, de ezt a szervezetek mindkét alkalommal elutasították. „De akkor és most is ugyanaz lett a vége: egyszerűen kihúztak pár nevet a listáról, és beírtak újakat – tavaly négyet cseréltek, idén hatot” – írták. A Magyar Narancs a listáról kihúzott írók nevét is közölte (Fekete J. József, Kontra Ferenc, Nagy Gábor, Pollágh Péter, Ungváry Rudolf és a kolozsvári Egyed Emese), nem írták meg azonban, hogy helyettük kiket díjaztak. Az idén díjazott Böszörményi Zoltán tulajdonában álló aradi irodalmi folyóirat internetes kiadásában Szőcs Géza – aki korábban maga is a lap munkatársa volt – felidézte: az írószervezetek javaslatai alapján 13 embernek kellett volna megkapnia a József Attila-díjat. „Ebből a 13-ból személyes döntésem alapján 6 alkotó nevét hátrább soroltam, és beemeltem helyettük 6 másik nevet arról a listáról, amelyen ugyancsak az írószervezetek jelöltjei szerepeltek, de még nem rangsorolva” – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte: ezelőtt 10 évvel a díjról a miniszter döntött az írószervezetek javaslatainak figyelembevételével. „Ekkor alakult ki az a gyakorlat, hogy az évente 13 díjra az írók 26 személyt javasolnak. A miniszter ebből választotta ki a 13 nevet, illetve művészt, akik aztán átvehették a díjat. Később a gyakorlat megváltozott: az írók továbbra is egy 26 névből álló listát véglegesítettek, de a minisztérium minden további nélkül átvette innen az első 13 nevet, vagyis aggály és vita nélkül elfogadta a névsort, egyben rangsort” – jegyezte meg az államtitkár. Szőcs véleménye szerint ez a szokásrend a minisztériumot 100 százalékosan eljelentékteleníti, „bólogatójánossá fokozza le, postás- vagy postaládaszerepre minimalizálja”. Szőcs Géza az aradi lapnak felvázolt egy javaslatot is. „Vállalom, hogy az általam javasolt 6 író és költő műveiből még idén megszerkesztek egy olyan antológiát, amely talán világosabbá teszi, miért rájuk esett a választásom. Ezzel szemben felkérem az írószervezeteket, hogy az általuk promotált 7 díjazott és 6 nem díjazott művész írásaiból is állítsanak össze ők maguk egy-egy antológiát. Attól kezdve fogjuk majd tudni, mit gondoljunk értékről, értéktudatról, minőségről” – vélekedett az államtitkár. Krónika (Kolozsvár) 2012. november 3.NagyszebenArs Hungarica kulturális fesztivál hetedszer A kultúra magába foglalja egy adott társadalom mindazon ismereteit, értékeit, normáit, melyek a közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják. A nemzeti közösségek kulturális önismeretének kiapadhatatlan forrása a művészetek sokszínű és értékekben gazdag világa és ennek bemutatása. Ezt a célt szolgálja a 2005-ben alakult HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete és az általa hetedik alkalommal szervezett Ars Hungarica magyar kulturális fesztivál, amelyet idén november 7. és 11. között tartanak Nagyszebenben. November 7., szerda A programsorozat ünnepélyes megnyitóját a Thalia Nagytermében szervezik 19 órakor, ezt követi a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kórus koncertje, 22 órakor pedig a Duola vagyis a Bágyi Balázs és P. Szabó Dániel Duó zenél az Atrium Kávézóban. Bágyi Balázs és P. Szabó Dániel dob és cimbalom duója egyéni szín és egyedülálló produkció az etno-jazz és világzene területén. Mindketten a hazai és a nemzetközi jazz, illetve folk élet szakmailag elismert, meghatározó résztvevői. Játékmódjuk a kamarazenélés legszebb hagyományaira épül. Repertoárjuk javarészt Kárpát-medencei és balkáni népzenei alapokon nyugszik, jazz és szabadzenei elemekkel fűszerezve. November 8., csütörtök A Brukenthal Múzeum Kék Házában Incze Ferenc kiállítást nyitnak meg 15 órakor. Incze Ferenc Nagyszebenben élt gyermek- és ifjúkorában. Később gyakran járt vissza alkotni, inspirálódni. Utolsó nagyszebeni tárlata 1985-ben volt ugyancsak a Brukenthal Múzeumban, az akkor kiállított alkotásokat itt is hagyta adományként Nagyszebennek, a múzeum raktárában őrzik. Ezek közül és a Székelyföldön működő képzőművészeti múzeumokból, nem utolsó sorban nevelt lánya, Polonyi Jolán és családja hagyatékából válogattak a kiállítás kurátora, dr. Iulia Mesea nagyszebeni muzeológus és Csergő Tibor, a Gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója. A kiállítás célja bemutatni Incze Ferenc művészi pályáját, sajátos nyelvezetének és világszemléletének kialakulását. 17 órakor Zorkóczy Zenóbia Ady Endre emlékműsorát láthatják az érdeklődők, Szeretném, ha szeretnének... címmel a Habitus Galériában. Zongorán közreműködik Kovács Réka. Ugyanitt 18 órakor könyv- és kiadó bemutató kezdődik. Gudor Kund Botond Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és egyházi közösségei és Az erdélyi-hegyaljai Magyarigen református közösségének története című könyveket mutatják be, Gudor Kund Botond történész, református lelkész és Demeter László történész, a Tortoma Könyvkiadó igazgatójának jelenlétében. 19 órakor Barokk est kezdődik a Habitus Galériában, a csíkszeredai Codex Régizene Együttes koncertezik, majd 20.30-tól táncházba várja az érdeklődőket. 22 órakor Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész zenés konferansza kezdődik az Atrium Kávézóban, Régi Magyar Cabaret – A pesti dal kultúrtörténete címmel. Zongorán kísér Szép András. Vízaknán a református gyülekezeti teremben 19 órakor lép fel Zorkóczy Zenóbia az Ady-emlékműsorral, majd 20 órakor könyv- és kiadó bemutató kezdődik, Gudor Kund Botond és a Tortoma kiadó jelenlétében. November 9., péntek Demeter Miklós és Petrova Anasztázia Koboz és kubyz című gyerekműsorát láthatják mindazok, akik 13 órakor ellátogatnak a Thália kistermébe, ahol magyar- és udmurt népi hangszereké, nyelvi kapcsolatoké, táncoké és játékoké a főszerep. Petrova Anasztázia udmurt nemzetiségű, képzettsége udmurt–magyar szakos tanár, Demeter Miklós pedig magyar–néprajz szakot végzett Pécsett. Jelenleg kézművességgel foglalkozik (népi- és régizenei hangszereket, fa- és nemez gyermekjátékokat, egyéb használati tárgyakat készítenek természetes anyagokból). Emellett szívesen muzsikálnak magyar és udmurt népzenét. 18 órakor Kis Dániel sepsiszentgyörgyi csont- és fafaragó és Nagy Gábor szintén sepsiszentgyörgyi életpillanat festő kiállítását nyitják meg a Habitus Galériában. Ugyanitt 19 órakor barokk est kezdődik: a dévai Renessaince együttes Széchy Mária című táncjátékát tekintheti meg a közönség. A dévai Renaissance együttes 2006-ban alakult, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság keretében. A Társaság és az együttes közös célkitűzése történelmi hagyatékunk és épített örökségünk ápolása, népszerűsítése. Széchy Mária című táncjátékuk a XVII. századi Erdély mindennapjait eleveníti meg. 20 órakor a kolozsvári Flauto Dolce Ensamble Édes furulyák muzsikája – Reneszánszból lett a barokk című műsorát láthatják az érdeklődők a Habitus Galériában, 22 órakor pedig Kalapos Band koncertezik az Atrium Kávézóban. November 10., szombat A magyarországi Ciráda gyerekkoncertje kezdődik 13 órakor a Thaliában, majd 16 órakor a Szív- motívumok Székelyföldön című kiállítást nyitják meg a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ Galériájában. 17 órakor filmvetítést szerveznek, a Retropolisz – erdélyi épített örökségünk című filmet lehet megtekinteni. Meghívottak: Keresztes Péter, a film rendezője és Guttmann Szabolcs építész-urbanista, műemlékvédelmi szakember, történész, a forgatócsoport állandó segítsége. A Retropolisz dokumentumfilm-sorozat célja Erdély épített örökségének bemutatása infotainment (information+entertainment) stílusban. 19 órakor a magyarországi Ciráda Vígan élem világom! koncertje kezdődik a Thalia Nagyteremben. A Ciráda zenekar három népzenész/népdalénekes és egy elektronikus zenész/hangfaragó találkozásának közös zenei élménye. Változatos műsorukban magyar népdal és népzenei feldolgozásaikat mutatják be. Dalaikban a hagyományos népi hegedű, furulya, tárogató, klarinét, kaval élő előadás módja és énekesük autentikus ének stílusa remekül illeszkedik az általuk előadott popzenéhez. 22 órakor a kolozsvári Yesterdays zenekar koncertje zárja a napot az Atrium Kávézóban. November 11., vasárnap 10.45 órakor a Backamadaras képekben című fotókiállítást nyitják meg a református templom galériájában, 12.30 órakor pedig a kolozsvári Flauto Dolce koncertezik a Belvárosi Szentháromság római katolikus templomban Egyházi barokk zene, Erdély és Európa címmel. 19 órakor Koós Éva és a Csíkmadarasi népi zenekar Bokrétát kötöttem című koncertje zárja az idei programsorozatot a Thalia nagytermében. Szabadság (Kolozsvár) 2013. április 11.Versekből a napKöltészetnapi beszélgetés László Noémi költővel, az E-MIL elnökével „Nem túl ildomos, ha egy költő, aki feltehetően minden nap versekkel foglalkozik – és különösen akkor, ha boldog költőről van szó –, azt mondja, hogy ünnep számára ez a mai nap. A költészet napját éppen azért honosították meg, hogy mindazok, akik nem költők, verseket olvassanak, ami adott esetben felemelő is lehet” – vallja László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke, hozzáfűzve: ennek ellenére a költők is bátran ünnepelhetnek április 11-én, sőt, legfőképpen azáltal, ha saját verseiket olvassák fel, közben ugyanis „megmutatkozhatnak” a körülöttük élők előtt. A nyilvános szerepléssel járó megmutatkozásról és a fiatal költőnemzedékről is beszélgettünk az alkotóval, aki jelenleg, több E-MIL-taggal együtt Gyergyóalfaluban, a Kimenő Összművészeti Diákfesztiválon tartózkodik. – A délelőtti műhelytevékenységek mellett könyvbemutatók, író–olvasó találkozók, színházi előadások és koncertek várják a tegnap óta zajló Kimenő fesztiválon jelen lévőket, a diákokat és a közreműködő partnerintézmények képviselőit egyaránt. Hogyan kapcsolódtok ennyi minden mellett a Magyar Költészet Napjához is? – Mivel több költő lesz meghívottként jelen a fesztiválon, úgy döntöttünk, hogy idén Gyergyóalfaluban szervezzük meg a hagyományos költészetnapi felolvasásunkat. Heten lépünk majd fel – Farkas Wellmann Endre, Gáll Attila, Géczi János, Király Zoltán, Lakatos Mihály, László Noémi és Szentmártoni János – április 13-án, szombaton délután a fesztiválon, emellett idén is bekapcsolódunk a magyarországi Versmaratonba. A mai nap folyamán 92 költő olvassa fel azokat a műveit, amelyek Az év versei antológiában jelentek meg, a Magyar Napló Kiadó gondozásában. Aki pedig nem tud Budapestre odautazni, azt telefonon kapcsolják be az élő műsorba. Két évvel ezelőtt jelen voltam az eseményen, idén viszont elég nehéz lenne ott lenni, miközben délelőtt tíztől egyig irodalmi műhelyt tartok Gyergyóalfaluban. – Magyarországi idő szerint délelőtt 11 órakor kezdődik a Versmaraton a Thália Színház Mikroszínpadán, és este 11-kor ér véget, az érdeklődők a Kossuth Rádió honlapján követhetik az eseményt. Mikor hívnak téged? – Itteni idő szerint három és négy óra között fognak hívni, bár az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva némi csúszást is bele lehet kalkulálni ebbe. – El lehet árulni, hogy mit olvasol fel a Versmaratonon? – Talán három vagy négy versem, úgy is mondhatnám, költeményem jelent meg a Nagy Gábor által szerkesztett antológiában, ezek közül hangzik majd el valamelyik a műsorban. Minden bizonnyal a rádiós szerkesztők javaslata, döntése is befolyásolja, hogy éppen melyiket kell felolvasnom… – Izgulsz, amikor a saját verseidet tolmácsolod? – Nem mondanám, hogy izgulok, elég hosszú ideje foglalkozom ilyesmivel, úgyhogy hozzászoktam már a közönség előtti szerepléshez. Az sem igaz viszont, hogy a felolvasás nagyon közel állna hozzám; én inkább a moderátor szerepét szeretem vállalni, vagy szerencsésebb esetben a közönséggel való oda-vissza labdázást. Nem tartozom azok közé, akik költőként a színpadra születtek, s azt hiszem, nem is tudom úgy előadni a verseimet, hogy az úgy föltétlenül sikeres legyen. Gyakran jobbnak tűnik, amikor egy színész tolmácsolja valamelyik költeményemet, mintha én olvasnám fel. Időnként persze sikerül úgy előadnom, hogy a vers végére közös hullámhosszra kerüljek a közönséggel, és egyfajta kegyelmi állapotot éljek meg. Ezekért a mini-katarzisokért mégiscsak érdemes keresztülverekedni magunkat a „költő vagyok–verset írok–a verseimet felolvasom–és nem hagyom abba” állapoton. Ha viszont választhatok egy felolvasásra szánt, hosszú, filozofikus költemény és egy szellemes, dalszerű vers közül, minden bizonnyal az utóbbira voksolok. – A lányod is ment veled ezúttal Gyergyóalfaluba? Kíváncsi lennék, hogyan viszonyul ahhoz, hogy az édesanyja költő. – Eleinte úgy volt, hogy jön, végül azonban a nagymamájánál maradt. A tavalyi árkosi írótáborban velem volt viszont, és valahol természetes is, hogy különböző rendezvényeken fölbukkannak írók, költők csemetéi – a szigligeti JAK-táborban például hagyományosan gyerekek is megfordulnak. Tekla jelenleg öt és fél éves, és amikor az óvodában megkérdezték, kinek mivel foglalkoznak a szülei, azt mondta: az anyukája költő. Otthon nem beszélek vele erről, ennek ellenére valamilyen szinten számon tartja a dolgot, hiszen látja, hogy például épp verset írok a Napsugárnak. Körülbelül fél évvel ezelőtt levette a polcról előbb a Labdarózsa, majd a Feketeleves című gyermekvers-kötetemet. Megkért, hogy olvassak fel belőlük, de úgy érzem, számomra nem volt annyira jó ez az élmény. – Tavaly februárban választottak az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökévé. Hogyan boldogulsz az ezzel járó feladatokkal? – Azt tapasztalom, hogy nem mindig lehet úgy intézni a dolgokat, hogy azzal mindenki elégedett legyen; ennek ellenére jó, hogy létezik a szervezet, immár tizenegy éve folyamatosan, ezalatt kialakult bizonyos tapasztalati tőke, amire az elkövetkező időszakban is lehet építeni. Nem hátrálhatunk meg, nem csukhatjuk be az ajtót egyik napról a másikra csak azért, mert időnként nem tetszenek azok a viszonyok, amelyek közé kerülünk. – Hogyan jellemeznéd az utánpótlást, az új költőnemzedéket? – Minden generáció más társadalmi körülmények között indul útjára, más történelmi kártyát húz a maga számára. Ami a mostani fiatalokat, a pályakezdésen már túl lévőket és a pályakezdőket illeti, ők mintha elszigeteltebben léteznének, és nem gondolkodnának annyira közösségben. Persze lehet, hogy tévedek, és nincs is szükség közösségre, de én úgy nőttem fel, úgy indultam a pályán, hogy szinte nem is önmagamként, hanem egy csoport tagjaként voltam jelen. S bár az ember folyamatosan igyekezett önállóan is „valakivé válni”, mindvégig odafigyeltünk egymásra. • Közel száz költő olvassa fel saját verseit a harmadik Versmaratonon Budapesten, a Thália Színház Mikroszínpadán. Személyesen avagy telefonos kapcsolásban a következő erdélyi személyiségek kapcsolódnak be a 12 órás rendezvénybe: Bogdán László, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Király László, Király Zoltán, Kovács András Ferenc, Láng Orsolya, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Papp Attila Zsolt és Visky András. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár). 2013. június 15.A nemzeti gondolat lapja (Vendégünk volt)Beszélgetés Papp Endrével, a Hitel felelős szerkesztőjével A Mikes Kelemen Líceumban és a Huhuu Alkotóházban találkozhattak az érdeklődők a magyarországi Hitel folyóirat szerkesztőivel, Papp Endrével, Falusi Mártonnal, Nagy Gáborral, akik a Magyarország Kulturális Központja által kezdeményezett turné során érkeztek Sepsiszentgyörgyre. Papp Endre felelős szerkesztőt kérdeztük a 25 éves folyóirat eddigi történetéről, küldetéséről. – Melyek a Hitel történetének legjelentősebb mozzanatai? – Idén 25 éves a Hitel, 1988-tól létezik, kezdetben kéthetente jelent meg, és a Kádár-korszak humánértelmiségi ellenzékét fogta össze. Története a 80-as évek elejére nyúlik vissza, Illyés Gyula és Csoóri Sándor akkor vetette fel, hogy szükség lenne olyan független fórumra, amit nem a párt irányít, és amely tiltott témákkal is foglalkozna, mint a magyar történelem egyes fejezetei, Trianon, a második világháború, az 1956-os forradalom, a Magyarország határain kívül élő magyarság problémája. Sokáig nem is adtak engedélyt a folyóiratra, végül 1988 novemberében jelent meg az első szám, az akkor már halott Illyés Gyula születésnapjára időzítve. Csoóri Sándor volt a szerkesztőbizottság elnöke, a lap köré csoportosultak az alakuló Magyar Demokrata Fórum képviselői, a népi-nemzeti mozgalomhoz tartozó alkotók, a kor humán értelmisége. 1992-től havilapként jelenik meg a Hitel, célkitűzése nem változott: erkölcsi-szellemi megújulást akarunk elérni a globalizálódó világban az irodalom, a kultúra eszközeivel. 2005–2006-ig tartott a nagy elődök korszaka, amelyet olyan alkotók neve fémjelzett többek között, mint Lázár Ervin, Sütő András, majd történt egy generációváltás, de a folyóirat fő célkitűzése ugyanaz: a nemzeti gondolat lapja szeretne lenni a 21. századi környezetben, arra keressük a választ, hogy a globalizálódó világban mit jelent a nemzeti eszme korszerű képviselete. – Irodalmi, művészeti és társadalmi lapként határozza meg magát a Hitel. Megférnek ezek egymás mellett? – Irodalom és társadalom kiegészíti egymást, ezt Csoóri Sándor megfogalmazta: két különböző szempont egymás mellett tágabb rálátást biztosít a világra. – Milyen kihívásokkal szembesül 2013-ban a Hitel? – Erősíteni szeretnénk a közéleti gondolatot, a társadalmi kérdések iránti fogékonyságot, ezért minden februárban tematikus számot adunk ki – a 2004. december 5-i népszavazás után jelent meg az első –, volt már ilyen a rendszerváltozás évfordulójáról, a magyar nyelv állapotáról stb. Könyvkiadásba kezdtünk, találkozókat tartunk, erősíteni szeretnénk azt a szellemi központot, amely a nemzeti gondolat köré szerveződik. A lap a kezdettől fogva egyetemes magyarságban gondolkodott, kiemelten foglalkozik a határon túli magyarok ügyével. – Változott a Hitel eredeti küldetése? – Nem sokat. 40 év diktatúra után a társadalom történelmi tudata sérült, az embereket rá kell ébreszteni az összetartozás-tudatra, múltjukra, a közösségteremtés alapjaira, amit Széchenyi fogalmazott meg: hinni és hihetni egymásnak – ezt jelenti a Hitel. Ez a cél, csak most más világban élünk, más eszközökhöz kell nyúlni, így legfeljebb a látásmód változott. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. június 21.Sütő- és Vörösmarty-szobrot avatnakA magyar irodalom két jeles alakjának állítanak emléket vasárnap Erdélyben: Székelyudvarhelyen Sütő András mellszobrot avatnak, míg a Beszterce–Naszód megyei Cegőtelkén Vörösmarty Mihály büsztjét leplezik le. A Sütő András Baráti Egyesület székelyudvarhelyi tagjai és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) tavaly év végén kezdett adománygyűjtésbe, hogy felállíthassák Sütő András mellszobrát a helyi művelődési ház szomszédságában. Az avatóünnepség vasárnap 16 órakor könyvbemutatóval kezdődik a művelődési házban: a Sütő András-szoboravatás emlékkönyvét a szerkesztők, Ferenczy Ferenc és Lőrincz György ismertetik, majd Székely Ferenc mutatja be Sápadt fényben gyertya ég című, Sütő András utolsó éveit dokumentáló kötetét. Az ünnepi program folytatásaként a Nagy Gábor rendezte Nyáresti medvenézőben című filmet vetítik le. A 18 órakor kezdődő szoboravatási ünnepségen felszólal többek között Bunta Levente polgármester, Pomogáts Béla irodalomtörténész és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, majd a történelmi egyházak képviselői áldják meg a műalkotást. Vasárnap avatják fel Vörösmarty Mihály mellszobrát a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkén, a 14. Lármafa-találkozó keretében. A magyarlakta szórványtelepülésen 1998-ban avatták a Cserhalom emlékművet, Kolozsi Tibor szobrászművész közel tíz méter magas alkotása Szent László királynak a kun sereg felett 1068-ban aratott győzelmének állít emléket az egykori csatamező közelében. A Cserhalom Művelődési Egyesület most a győztes csatát Cserhalom című eposzában megéneklő költő előtt tiszteleg, Zawaczki Walter Levente szobrászművész mellszobra a református templomkertben kapott helyet. Az ünnepség istentisztelettel kezdődik a református templomban, ahol Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora hirdeti az igét, majd a szobor felavatása és ünnepi műsor következik. Ezt követően az ünneplők megkoszorúzzák a református temetőben található Cserhalom emlékművet, 14 órától pedig a művelődési házban a Szent László, légy velünk! című rockoperát mutatják be. Krónika (Kolozsvár) 2013. november 1.Négy nemzetiség halottai nyugszanak a Hősök temetőjébenA sírkert 1914-ben nyílt meg az első világháborús áldozatok részére A Tordai útról nyíló, de a Házsongárdi temetőből is megközelíthető kolozsvári Hősök temetője köztudottan 1914-ben nyílt meg az első világháborús áldozatok részére. Napjainkban azonban egyetlen akkoriban keletkezett sírra sem bukkanunk. Az osztrák–magyar hadügyminisztérium 1915 novemberében külön osztályt hozott létre a katonatemetők létesítésére, gondozására és a hősi halottak nyilvántartására. 1917-ben az Országgyűlés kimondta, hogy minden város és község köteles kegyelettel őrizni a hősi halottak emlékét, s valamilyen emlékművön megörökíteni névsorukat. Az 1920-as trianoni békediktátum szintén előírta a katonai sírhelyek kölcsönös tiszteletben tartását, gondozását és az elhunytak névjegyzékének összeállításához szükséges adatok kiszolgáltatását. Ilyen körülmények között jött létre a kolozsvári Hősök temetője, s azt be is temették a nagy háború végéig. A temető kialakulásának néhány mozzanatát a sajtó híradásai segítségével idézzük fel. Az első világháború idején Kolozsváron és közvetlen környékén nem folytak nagyobb csaták, tehát nem az itt elesetteknek kellett külön „katonai temetőt” nyitni. Viszont az egyetemi várost tekintették Erdély legjelentősebb egészségügyi központjának: itt voltak a legnagyobb és aránylag jól felszerelt kórházak, s a legképzettebb orvosok. Ezért aztán több iskolaépületben is kórházat nyitottak, s százával szállították ide a sebesülteket. Ezek egy része menthetetlen állapotban került az orvosok kezébe, s rövidesen meghalt. Őket kellett egy külön temetőben elföldelni. Utóbb – főleg a Fellegvárban – hadifogoly-tábor is működött, az itt elhaltak is az új sírkertben kaptak helyet. Kolozsvárt 1915 januárjában a következő kórházakat keresi fel Ferenc Szalvátor főherceg, a Vöröskereszt Egyesület helyettes fővédnöke itteni látogatása alkalmával: Vöröskereszt Magyar utcai Kórháza és Szanatóriuma valamint ennek kisegítő kórháza az Eperjes utcában (a Tanítóképző épületében); Zápolya utcai Csapatkórház, Hunyadi téri kaszárnya (kórháznak berendezve), a Tanítók Házában működő Tartalékkórház, a Petőfi utcai Menza (itt az oroszok elfoglalta Csernovicból elmenekült Tartalékkórház működött), az Unitárius Kollégiumban felállított Tartalékkórház, az egyetemi klinikák, melyekhez a Pasteur Intézet új épületét is hozzácsatolták kórházként. (Csak ez utóbbi klinikák rövidesen 1500 fekvőhelyet biztosítottak!) A sajtó 1914. szeptember 10-től ad hírt a kórházakban meghalt sebesültekről. Az első egy lengyel katona, utána Király Ferenc torockói származású katona hal meg itt (Torockón temetik), a harmadik Burján Cirill 36 éves honvéd népfölkelő, ő az első, akit a Feleki (Tordai) úton megnyitott új temetőbe kísérnek ki. A városi tanácstól az itt elhunyt hősök számára kijelölt új sírkertet így írja le az Ujság szeptember 12-i száma: „Az új katonatemető a Feleki úton, a Nagy Gábor-féle tanya és az ortodox [zsidó] temető között foglal helyet. A 96 méter hosszú és 16 méter széles terület a hősök sírkertje lesz. A téglány alakú temető szélein az elhunyt altisztek és közkatonák, a középen elhelyezendő gruppokban a tisztek fognak örök nyugalmat találni. A katonatemetőt kegyeletoszlop fogja két részre osztani, s ez a kegyeletoszlop fogja hirdetni a késő utódoknak, hogy a hantok alatt a hazáért meghalt hősök porladnak”. E sírkert állapotával ezután még többször foglalkoznak a városi elöljárók. Valószínűleg eleinte minden különösebb rend nélkül, de katonai tiszteletadással hantolták el ide a halottakat. Jó ideig a temetésekről a sajtó is beszámolt. Csak 1915 tavaszán derült ki, hogy a sírkert egyáltalán nem méltó a hős katonák emlékezetéhez. Apáthy István professzor az 1915. március 23-i városi közgyűlésen szólal fel, s teszi szóvá, hogy a temetőben szégyenletes állapotok uralkodnak: a kijelölt telek tulajdonképpen egy gödör volt, amelyet aztán friss földdel feltöltöttek. A hóolvadás után rettenetes állapotok uralkodnak a nagy sár miatt. A közgyűlés 15 tagú bizottságot küld ki a temető helyzetének a megvizsgálására. Pont ekkoriban olvashatunk arról, hogy „600 fős sebesülttranszport” érkezik Kolozsvárra az északi harctérről. A Hősök temetője Az első „háborús” halottak napja újra előtérbe hozza a temető állapotát: „A hősök temetője ma még teljesen rendezetlen, nehezen hozzáférhető, eltekintve attól, hogy már a hely megválasztása sem valami szerencsés”. Most a katonai hatóságok Füredi Richárd szobrászművész-főhadnagyot – aki Kolozsvárt állomásozik – felkérték, hogy dolgozzon ki tervet a temető rendezésére – olvasható az Ujság november 1-jei számában. A hősök temetője, ahol „magyarok, németek, osztrákok, oroszok, szerbek, bosnyákok, románok, keresztények, zsidók és mohamedánok” nyugosznak békében egymás mellett, több százan, halottak napján búcsújáró hely lett. Virágokkal borították a hantokat. Két tábornok és a térparancsnok ezredes vezetésével két díszszázad vonult ki tisztelgésre. Megjelent Kolozsvár polgármestere és főjegyzője, az iskolák és az egyetem küldöttsége. A honvédzenekar eljátszotta az osztrák és a magyar himnuszt, a Szózatot, elhangzott néhány szavalat is. Végül a két díszszázad sortűzzel tisztelgett. Ekkor még aligha voltak megjelölve a sírok, mert csak november végén olvashatunk arról, hogy a város versenytárgyalást hirdetett, amelyet Gergely István nyert meg: kötelezte magát arra, hogy 200 keresztet készít, amelyekkel a hősök temetőjében a katonák sírját megjelöljék. A Kolozsvárt állomásozó Füredi (Führer) Richárd (1873–1947) jelentős szobrászművész volt a századelőn, számos magyar személyiség szobrát mintázta meg, s a síremlékek tervezésében is szaktekintélynek számított. Nem tudjuk, hogy a temető tulajdonképpeni területi rendezésére dolgozott-e ki tervet, de az tény, hogy egy hatalmas hősi emlékmű makettjét készítette el a Hősök temetője számára. Erről már 1915 karácsonyán hírt ad a sajtó. „Bár ma még nehéz agyagcsizmák tapadnak a talpunkra, ha utolsó útjára kísérünk egy újabb drága halottat, s bár szomorú, sárga, agyagos a temető – mire utolsó halottját kísérjük ki e nagy véres emberáldozatnak (szeretnők hinni, hogy korán fog bekövetkezni), már emelkedni fog a temető központjában a hatalmas emlék, hirdetve szeretetünk, hálánk, örök emlékezésünk.” (Ujság, dec. 25.) A cikkből kitűnik, hogy a Trefort utcai katonai építési hivatalban Füredi már készíti „a monumentális emlékmű nagyszabású terveit”. Füredi tervét így körvonalazza az írás: „Mintázó agyagból, miniatűr mintában már áll műtermében a munka első gondolatának megrögzített képe. A négy folyam és hármas halom országának címere jellemzi a hatalmas piramist, melynek csúcsán áll az apostoli királyi kettős kereszt. Halottaink és szellemük apoteózisának képe adják a figurális részeit a nagykoncepciójú műnek, mely – mint a csatatereken a magyar katona – úrként fogja dominálni egész környékét”. A polgári és a katonai hatóságok együttműködésével meg is valósulhat az emlékmű. Miközben februártól több híradás szól arról, hogy minden magyar katonasírt nyilvántartásba vesznek, hogy azokról a hozzátartozókat tájékoztassák, az emlékmű-állítás és maga az emlékmű terve márciustól vitát kavar a kolozsvári tanácsban. Március 9-én Füredi, a 23-as honvédfőhadnagy-művész bemutatja a város elöljáróinak „az emlékszobor hófehér gipszmintáját”. A beszámoló szerint „a szobor nemcsak a Kolozsvárt eltemetett, s máris több százra rúgó hősi halottak síremléke lesz, hanem megörökítője Magyarország nagy háborújának is.” A művész is nyilatkozik: „Magyarország címerének motívumait juttattam érvényre a hármas halommal, a négy folyóval s az emlékoszlop tetején a két angyal védőszárnyai alatt kiemelkedő kettős kereszttel. Mivel pedig a reménységem, hogy mihamarabb teljes győzelmünkkel ér véget nagy harcunk, a diadalmas felragyogó nap is helyet kap a középső oszlopon, hirdetve a győzelmes béke felragyogását. Hiszem, hogy az emlékszobor hűséges kifejezője lesz a győzelem szimbólumának is. A szobor méretei biztosítják impozáns és monumentális voltát. A közbelső oszlop magassága 16 méter, s a talapzat szélessége ugyanennyi. Az emlék maga határozottan architektonikus lesz. Az oszlop lábánál csatamező helyezkedik el, elöl a diadalmas honvéd alakjával, amint letiporja a háború sárkányát”(Ujság, márc. 10). Haller Gusztáv polgármester és Eszterházy László főjegyző szerint a kivitelezéshez szükséges 40 000 koronát a város tíz évi költségvetéséből tudnák részletekben biztosítani. Egyelőre egy szakértői bizottság elé terjesztik az emlékmű tervét. A városi tanács március végén hallgatja meg a kiküldött bizottsági tagok véleményét az emlékműről. A bizottságban katonatisztek, egyetemi tanárok, Pákei Lajos építőművész, Szeszák Ferenc szobrászművész, Merész Gyula festőművész és több tanácstag vett részt. Arról is vita folyt, hogy az agyagos talajra lehet-e egy ilyen emlékművet emelni, másrészt a mű egyes részleteit tették bírálat tárgyává. Már másnap Cholnoky Jenő professzor külön nyilatkozatban reagál arra, hogy előző nap mint bírálót említették. Kifejti, hogy Kolozsvárnak van elég tehetséges művésze, nem látja értelmét, hogy egy budapesti művész modern (szecessziós ihletésű) alkotását állítsák fel a temetőben. Az április 5-re összehívott újabb értekezleten arról esett szó, hogy nem kellene-e elhalasztani az emlékmű-állítást a győzelem utáni időkre, tárgyaltak a pénzalap előteremtéséről. Most a katonaság a munkaerőt ingyen biztosítaná. Végül egy szakbizottságot küldtek ki, hogy az művészeti szempontból véleményezze Füredi Richárd tervét. Legutóbb 1916. június 6-án tárgyalt az emlékszobor állítására létrehozott „nagybizottság” Haller polgármester elnöklete alatt. Ezen Eszterházy László főjegyző ismertette a Magyar Mérnök- és Építészegylet kolozsvári osztályának a szakvéleményét, mely szerint az emlékmű kétféle kivitelezését tartják lehetségesnek. Az egyik az üreges megoldás volna, így a belső boltozatok alatt tiszteknek alakíthatnának ki kriptát, kívülről terméskő lapokkal borítanák az emlékművet. Lényegesen olcsóbb megoldás lenne a vasbeton-vázas kivitelezés, ennek megtervezésére ajánlják Moll Elemér városi főmérnököt, akit így soproni állomáshelyéről vissza lehetne vezényelni Kolozsvárra. Végül a mű elhelyezésére a haditemető közepének agyagos talaját nem találják alkalmasnak, mert már 2,4 méter mélységben mindenütt víz fakad, a talaj suvadásos, hanem a temető felső végének háromszögelési pontja volna a biztos és hatásos hely. További híradást az emlékműről nem találtunk. Valószínűleg időközben Füredit is elvezényelték innen. Úgyhogy a háború befejeztéig semmilyen emlékmű sem készült a Hősök temetőjében. A bécsi hadilevéltárból megküldött, 1917-ben a katonai temetőről készült szakszerű térkép (Nr. 736/1917: Plan des Kolozsvárer Kriegsfriedhofes) egy nagyon rendezett sírkertre utal: a „Tordai Strasse” felől induló főút (Friedhof-Hauptsrasse) éppen úgy osztja ketté a temetőt, mint napjainkban. A délre eső rész közepén szabad tér található valamilyen emlékmű részére. A sírok római számmal jelölt parcellákba vannak elosztva, közöttük ösvények vezetnek. Az északra, a város felé eső részre láthatóan lépcső vezet le, s ennek csak a nyugati fele van beszámozva sírokkal, melyek száma eléri a 960-at. A Tordai út felé eső telekrész még szabad, itt sétányoktól elválasztott parcellák vannak kijelölve, a felirat szerint ez lesz az újabb katonai temető (Neuer Kriegsfriedhof). Valószínűleg ezt is betemették a világháború végéig: ide még vagy 400 sírt nyithattak. Úgyhogy az egész első világháborús katonai temető legtöbb 1400 sírt tartalmazhatott. Bizonyára levéltári kutatómunkával az eltemetettek névsora is összeállítható. Ezt a sírkertet 1940-ben a szó szoros értelmében megpróbálták átrendezni, gyakorlatilag feltúrták, s a bécsi döntéssel beállt helyzetben végül is rendezetlenül hagyták. Az Ellenzék 1940. október 12-i száma így írja ezt le: „A Hősök temetőjében még ennél is szomorúbb a helyzet. Ez a temetőrész, amelyben békésen aludták egymás mellett hősi álmukat Európa nagyszámú nemzetiségeinek világháborús halottai, a román katonai hatóságok rendezési dühének esett áldozatául. Alig néhány héttel ezelőtt – körülbelül a nyár elején – támadt az az eszméjük az illető katonai vezetőknek, hogy »rendet« teremtsenek a Hősök temetőjében. Milyen szándék vezette őket, nem tudjuk. Akkoriban azt hittük, hogy a tervük üdvös elgondoláson alapult, s a szent helyekké nyilvánított híres és gyönyörűen rendezett olaszországi katonatemetők képe lebegett illetékesek szemei előtt, amikor meghozták határozatukat a Hősök temetőjének rendezésére vonatkozólag. Tévedtünk. Rendezés helyett barbár módon feldúlták és siralmak völgyévé változtatták az addig egyszerűségében is fenséges temetőt. Akkoriban azzal az ürüggyel leplezték tettüket, hogy kihantolják az összes sírokat, amelyeknek lakóiból néhányat a különböző nemzetiségek szerint kiválogatva díszsírhelyen helyeznek ismét nyugalomra, míg a többi hősök földi maradványait közös sírokba temetik el. Munkájuk azt eredményezte, hogy a temető keleti részében és a közbülső részeken minden tervszerűség nélkül kiástak 300–400 sírt, amelyeknek lakóit 30–40 parányi, megjelöletlen hant alatt helyezték el. A felásott sírok pedig, amelyekből a csont- és koporsómaradékokat kegyeletsértő felületességgel szedték össze, feldúlva, visszahantolatlanul maradtak, olyanná változtatva a temetőt, mintha ágyúlövedékek szaggatták volna fel. A sírokról levett kereszteket és kopjafákat az őrház közelében dobálták halomra, örök időkre meggátolva annak a lehetőségét, hogy valaha is meg lehessen állapítani, melyik sírhalmot jelölték. A zavarkeltésre különben egyéb módszerük is akadt. Az összes fejfákat és kereszteket vastagon lemeszelték, úgyhogy ma már csak egyes bevésett feliratú sírokról lehet megállapítani, hogy kinek a neve volt rávésve; a tusfestékes feliratok eltűntek a vastag mészréteg alatt. Hosszadalmas és odaadó munkára lesz szükség, hogy – részleteiben bár – megmentsék a halálra ítélt temetőt. Az ismeretlen katona sírhelyén a honvédség bevonulásának emlékére emelt hatalmas síremlék bizonyság reá, hogy ezt a munkát el is végzik…” (Nagy Kálmán: Elégtételt kér a megsértett magyar kegyelet). A cikkből kiderül, hogy több száz első világháborús hős volt itt eltemetve, s hogy 1940 őszére az egész temető rendezetlenül maradt. Mindössze egy 1940-ben sebtében emelt új emlékmű utalt a hősi temetőre. Halottak napja előtt a Tűzharcos Szövetség munkásokkal rendbe hozatta e részt, legalább annyira, hogy ott meg lehessen emlékezni a hősökről. Október 31-én délután díszszázad vonult ki, a városparancsnokság tisztekkel, valamennyi felekezet papokkal képviseltette magát. Ima és beszédek után megkoszorúzták az emlékművet. Ezután évente itt koszorúztak a május végi hősök napján és halottak napján. A temető jelenlegi állapotából az derül ki, hogy csak 1944-ben temették be újra a Kolozsvár környékén elesett hősi halottakkal. Ezeknek – természetesen – csak egy része kerülhetett ide. Most négy nemzetiség halottjai találhatók e sírkertben. A Tordai útról belépve a baloldalon az 1970-es években emelt, a román hős katonákat dicsőítő emlékmű két oldalán román, magyar és német hősök nyugszanak. A jobb oldalon, vagyis az úton alul két táblában csak magyarok vannak elhantolva. Közöttük egy orosz hadifogoly (Puskarov) is. Számításaink szerint összesen – e hadifogollyal – 252 magyar, 125 román és 55 német hős nyugszik itt. A sírokat kis betonkeresztek jelzik, nagyon felületes felirattal, csak a név, esetleg az „Ismeretlen” felirat és a katonai rangfokozat (honvéd, őrvezető, tizedes, főhadnagy) került bevésésre. A román hősöknek keletiesebb mintázatú a keresztje, s felírták a katonai egységük nevét, számát is. Sajnos a korra, elhalálozás idejére, helyére nincs utalás. A magyar hősök neveit nyilvántartja a Pataky József vezette Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság. Az úton felüli táblában van egy ortodox jellegű, 1947 táján ide állított hármas fakereszt (troiţă) is, melynek felirata a hősöket a nép jogainak és szabadságának harcosaiként méltatja, s leszögezi, hogy a hősöket sohasem felejtik el. Az úton aluli tábla nyugati végén, tulajdonképpen a magyar-parcella végén van egy egyszerű fekete márványkereszttel jelölt emlékmű, felirata hiányzik. Nem tartjuk kizártnak, hogy éppen ezt helyezték ide 1940 őszén. Mindenesetre illenék, hogy ennyi magyar halottról valamilyen felirat is megemlékezzék. A szovjet hősöknek az út bal oldalán külön kertet alakítottak ki, s napjainkban ez tűnik a legrendezettebbnek. Központjában egy lépcsőn megközelíthető talapzaton elkeskenyedő terméskőépítmény tetején ötágú vörös csillaggal. A beillesztett fehér márvány táblán három nyelvű (orosz, román, magyar) felirat, a magyar így szól: „Örök dicsőség a Szovjethadsereg Katonáinak kik az emberiség felszabadításáért folyó harcban életüket adták”. Az orosz és a román szöveg valamivel hosszabb, ott az a kiegészítés olvasható, hogy az emberiségnek a „fasizmus rabságából” való felszabadításról van szó. (Valószínűleg a tábla méretei tették szükségessé a magyar szöveg lerövidítését.) A sírok három táblába vannak elosztva. A hátsó nagy táblában 144, a két kisebb oldalsó táblában 40–40 sír található, összesen tehát 224 szovjet-orosz katona nyugszik itt. E kövek valamivel beszédesebbek, mert a név mellett a halál dátuma és helye is fel van tüntetve, természetesen cirill betűkkel, a román elnevezésnek megfelelően. Így Mócs, Sármás, Györgyfalva, Felek, Fenes, Gyalu, Szentlászló, Bács neve is feltűnik. Vagyis több tíz kilométeres távolságról hozták ide a halottakat. Valamennyien 1944 októberében haltak meg. Ebből arra következtethetünk, hogy a magyar, román, német hősi halottak is ebből a körből kerültek ki, s ugyanakkor eshettek el. Az egész sírkertet kis piros csillaggal díszített, láncokkal összekötött kerítésoszlopok övezik. A kert északnyugati sarkába 1990 decemberében helyezték el az akkori Győzelem (Victoriei) téren, a görögkeleti katedrális előtt és mögött egykor álló szovjet hősi emlékművek részeit. A két emlékművet 1945. május 1-jén katonai pompával avatták fel. A katedrális mögött magas talapzaton egy bronzágyú állott, s a felirat a Második Ukrán Front nevet viselő hadsereg katonáinak dicsőségét örökítette meg. A katedrális előtti, de attól autóúttal elválasztott park közepén állott a magas, csillaggal lezárt obeliszk, s ennek alsó szegmentumán mind a négy oldalon cirill betűs feliratú tábla volt. Ezek egyike tudatta, hogy a Második Ukrán Front 1944 októberében Kluzs városánál elesett hőseinek állított emlékmű. A másik tábla a Szovjetunió függetlenségéért elesett hősöket dicsőítette. A további két tábla pedig az itt nyugvó hősöket sorolta fel: 20+22 katonatisztet. Ezek rangja a vezérőrnagytól az alhadnagyig terjedt. A tiszteket tehát – a köztudat szerint is – itt, a városközpontban temették el. Hogy mi történt velük 1993-ban, amikor az idétlen Avram Iancu-szobrot ide építették, arról nem tájékoztatták a közvéleményt. Ha valami csontokat találtak, valószínűleg a hősök temetője e szovjet parcellájába hozták. A két emlékműből ide, egy beton öntvényre telepítették a tankot, s az emelvény két oldalára felfogták az obeliszk két-két tábláját. Egy utólag, a főút jobb oldalán alul, a magyar hősi parcella sarkába felállított keresztben végződő emlékmű a „Karlista diktatúra”, vagyis II. Károly román király által 1938 februárjában bevezetett parancsuralmi rendszer idején kivégzett 17 legionárius mozgalmi tagnak, „mártírnak” állít emléket. A legújabb keletű itteni hatalmas keresztet magába foglaló emlékmű az 1989 decemberi „forradalom”, az önkényuralmi kommunista rendszer elleni felkelés kolozsvári áldozatai előtt tiszteleg. Román felirata: „Pentru ei demnitatea şi libertatea au fost mai presus decât viaţa” [Számukra az emberi méltóság és szabadság értékesebb volt az életnél]. Ez a főút jobb oldalán lévő két magyar hősi parcella közé illeszkedik be. Az akkor Kolozsvárt elhunyt 27 hősből 17-et temettek ide egyforma sírba, annyi különbséggel, hogy a két magyar vértanú (Egyedi Imre, Ballai Zoltán) márvány sírkövébe nem keresztet, hanem kelyhet kombináltak Gaal György Szabadság (Kolozsvár) 2013. november 7.Háromszékiek is tüntettek (Tanárok tiltakozása Bukarestben)Ötvenhat pedagógus utazott tegnap Sepsiszentgyörgyről a fővárosba, csatlakozva a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Országos Szövetsége által szervezett nagyméretű tiltakozó akcióhoz. Az ágazatban tevékenykedők többek közt azt követelik a kormánytól, hogy az oktatásra fordított összeg a nemzeti össztermék 6 százalékát tegye ki jövő évben. Ilyen egységes, hangvételében kemény fellépést eddig még nem tapasztaltam – nyilatkozta lapunknak a megmozduláson részt vevő Nagy Gábor. A szabad szakszervezet háromszéki vezetője szerint tegnap délelőtt tízezer pedagógus gyűlt össze Bukarestben. Egyértelművé vált, hogy az előző költségvetési évben 2,2 százalékot utaltak ki a tanügynek, ilyen alacsony értékre pedig az unióban sincs példa, még az afrikai országokban is 7–8 százalékot adnak az ágazatnak – mondta a sepsiszéki csoport képviselője. Románia szándékosan vonja el a pénzt a tanügyi rendszerből, és nem csupán bérekre, de a beruházásokra sem juttatnak elegendő forrásokat – jegyezte meg Nagy Gábor. Utóbbi kapcsán a Baróti Szabó Dávid-iskola épületét hozta fel példaként. Úgy vélekedett, a diákok sorsát is megpecsételik, hiszen sokan azért maradnak ki az iskolából, mert a szaktárca nem fizeti az ingázók bérletpénzét. A tiltakozó tömeg a kormány és a parlament épülete előtt vonult fel, a háromszéki szakszervezeti bizalmi tájékoztatása szerint követeléseik lajstromát tízezer aláírással, valamint a megmozduláson részt vevők névsorával együtt tették le a kormány asztalára. Ezzel a megmozdulással azonban nem ért véget elégedetlenségük kinyilvánítása – fejtette ki a megyei szakszervezeti képviselők szűk körű megbeszélés után Nagy Gábor. „Egyhangúan megszavaztuk az újabb, tavaszi tiltakozást, akkor mozgósítjuk a szülőket, a 18 évnél idősebb diákokat, egyetemistákat, pedagógusokat is, az általános sztrájk jellegű akciót a politikai helyzettől tesszük függővé” – összegzett a szakszervezeti bizalmi. Demeter Virág Katalin Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. március 18.Emlékállítás és évfordulóAlkonyatba nyúló, csendes és méltóságteljes rendezvényen Eimann Károly (1828–1902) 1848–49-beli honvéd főhadnagy jeltelen sírhalmára állítottak kopjafát a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi ifjúsági szervezete, a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT) fiataljai pénteken este a vártemplomi temetőben, ugyanis az egykori díszes síremlék az eltelt évtizedek áldozata lett. S mert március 14-e a Magyar Polgári Párt születésnapja is, az emlékjelavatón személyesen is tiszteletét tette a párt elnöke, Bíró Zsolt, Kulcsár-Terza József, a szervezet megyei elnöke, Bálint József sepsiszentgyörgyi elnök, valamint az MPP felsőháromszéki, orbaiszéki, erdővidéki és csíki képviselete is. Nagy Gábor, a MERT helyi elnöke nyitotta meg a népes hallgatóság előtt zajló megemlékezést. A német nemzetiségű, de református vallású magyar szabadságharcos tiszt életéről Takó Imre nyugalmazott tanár beszélt. Elmondta: Eimann a bácskai szabadságharc résztvevője volt, s Háromszékre letelepedése után a Rikán Belüli Honvédegylet tagjaként élt. 73 évesen hunyt el Sepsiszentgyörgyön. A kopjás megemlékezés jó alkalmat nyújtott arra, hogy szóljon március idusának mai üzenetéről Bíró Zolt országos elnök, aki örömét fejezte ki, mert a soron következő magyarországi választásokon való részvételünkkel megtörtént a magyar nemzet jelképes és mégis valós egyesítése. Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok – a rendezvényt támogató helyi önkormányzat képviseletében – kiemelte, hogy a néhai Kónya Ádám síremlékeink védelmében indított mentőmunkája szükségességére most éppen a MERT fiataljai feleltek határozott igennel és lelkes munkájukkal. Szavalt Kilyén László és Molnár Helénke, a Mikes Kelemen Főgimnázium hatodikos, illetve tizedikes tanulója. Hajdú Loránd, a Vártemplomi Református Egyházközség fiatal és tehetséges kántorának énekével zárult a jubiláló megemlékezés. A feledésből visszaidézett főhadnagy kopjájánál (Gazda Zoltán és Ferencz Botond alkotása) az ünnepséget kezdeményező MERT, a Magyar Polgári Párt, az RMDSZ, a Székely Nemzeti Tanács, Sepsiszentgyörgy város önkormányzata, a Hatvannégy Vármegye szervezete és a Hagyományos Vitézi Rend helyezte el az emlékezés virágkoszorúit. Áldást mondott tiszteletes Bucsi Zsolt vártemplomi segédlelkész. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. május 8.A székely szimbólumok használatáért tüntettek SepsiszentgyörgyönA Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett békés tüntetésen közel kétszázan vettek részt csütörtökön délután a központi Erzsébet Parkban található óriás székely lobogó előtt. A tiltakozó akcióval a jelenlevők nemtetszésüket fejezték ki azon végleges döntés ellen, amelyet a brassói táblabíróság hozott és amely kimondja, hogy a zászlót a város polgármesterének 30 napon belül el kell távolítania. A szervezet tagjainak nevében Vizi Abigél elmondta, azért kezdeményezték a tüntetést, mivel úgy érzik, Románia ezúttal újból megmutatta, hogy semmibe veszi a kisebbségi jogokat, és mindent megtesz, hogy beolvassza a román népbe a magyarokat. Vizi tolmácsolta a HVIM tagjainak azon kérését, tartsanak Sepsiszentgyörgyön népszavazást, hogy a helyi lakosok, ne pedig idegenek döntsenek arról: maradjon-e vagy sem a lobogó. „Aki a zászlót bántja, a közösséget csapja arcul” Az akció során felszólaló Bedő Zoltán író, publicista elmondta, a székelység a sajátos gondolkodásmódja, szokásai és viselete által megkülönböztetett helyet foglal el a magyar nemzet kebelén. Hozzátette, ez a népcsoport 2009. szeptember 5-én szabad akaratából és tudatos döntés alapján úgy határozott, hogy az égszínkék, aranysávval hasított zászló a székelység jelképe legyen. A publicista kiemelte, hogy a nemzeti jelképek sorában a zászló előkelő helyet foglal el, hiszen az a közösségi összetartozást, egy népet vagy egy országot képes szimbolizálni, ugyanakkor aki a zászlót bántja, az tulajdonképpen az azt használó közösséget csapja arcul. „A zászló az, ami összeköt, a jelkép az, ami mögé egységesen fel lehet sorakozni bármikor, a bizonyíték, hogy voltunk és vagyunk, de biztosítéka annak, hogy leszünk” – tette hozzá Bedő Zoltán. A székelységnek ki kell állnia jogaiért Fadgyas Egmond, a Minta szervezet sepsiszentgyörgyi elnöke az emberi jogok európai egyezményének egyik cikkelyével példázódott: „A törvényben meghatározott jogok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás és egyéb politikai vélemény, nemzeti, társadalmi, származási (…), nemzeti kisebbség megkülönböztetése nélkül kell biztosítani”. Rámutatott, hogy ennek értelmében a székelyeket sem korlátozhatják abban, hogy nyelvüket, szimbólumaikat és zászlójukat használják. Az elnök hozzátette, a székelységnek ki kell állnia jogaiért, ha arra lehetősége van, és a jelenlegi kialakult helyzetet ilyennek találja. Máig be nem tartott nyilatkozat Nagy Gábor, a Magyar Erdélyért Egyesület képviselője elmondta, a székely zászló eltávolításáról néhány hónap alatt sikerült dönteni, míg az elkobzott ingatlanokat visszaigénylők perei gyakran évekig, akár évtizedekig is eltarthatnak. A képviselő beszédében utalt az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat máig be nem tartott ígéreteire is. A tiltakozáson versszavalásra, illetve a Himnusz és a Székely himnusz eléneklésére is sor került. Az egy órás tüntetés ideje alatt nem történt rendbontás. Székelyhon.ro 2014. május 27.Gábor Áron BudapestenLehet, nem sok újdonságot, de a további kutatásokra való ösztönzést helyezte előtérbe a május 22-én Gábor Áron, a székely tüzérség megteremtője címmel Budapesten tartott konferencia, ahol a fogadó intézmény, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténészei, illetve háromszéki történészek tartottak előadásokat. A rendezvény a Gábor Áron Emlékév részeként, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és Kovászna Megye Tanácsa rendezésében zajlott, ezúttal a budapesti közönség előtt, hogy majd októberben a sepsiszentgyörgyiek is megismerkedhessenek ugyanezekkel az előadásokkal. A konferencia fővédnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nem lehetett jelen a rendezvényen, üzenetében azonban megfogalmazta: „Ahogy utazunk Háromszéken (…), mindenhol felragyog a legendás ágyúöntő szelleme. Háromszék kiváló ezermestere azonban mindnyájunké.” Hasonlóképp az összmagyarság kincseként értékelte Gábor Áron alakját Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára is, kijelentve, az őrnagy nemcsak a székelység önbizalmát, de nemzetünk jövőbe vetett hitét is visszaadta. A köszöntőbeszédek sorát Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke zárta, kiemelve: Gábor Áron nagysága abban rejlik, hogy megmutatta, reménytelennek hitt helyzetből is ki lehet törni. A konferencia első ülésszakát levezető Balla Tibor alezredes mintegy érdekességként felemlítette, 1913. március 1. a magyar honvédtüzérség megszervezésének időpontja, Gábor Áron mégis annak előtte bő hat évtizeddel már megteremtette a székely tüzérséget. A konferencián elhangzott előadásokat csupán felsorolásként idézzük ezúttal, az érdeklődők októberben a Székely Nemzeti Múzeumban úgyis meghallgathatják: Egyed Ákos a forradalmár Gábor Áronról beszélt, Süli Attila őrnagy Gábor Áron első ágyúinak történetét elevenítette fel, Bán Attila őrnagy az ágyúgyártás folyamatát, ennek kapcsán az 1848–49-ben a háromszékiek rendelkezésére álló kohászati lehetőségeket ismertette, Bordi Zsigmond Lóránd régész-történész pedig az 1849. július 2-i kökösi csatát ismertette. A második ülésszakban Csikány Tamás ezredes Gábor Áron tüzér kézikönyvét mutatta be, taglalva, abból mily mértékű ismeretekre tehetett szert Gábor Áron, Demeter Lajos helytörténész a székely nemzet hőse kultuszának kialakulását vázolta, alulírott a háromszéki Gábor Áron-szobrok, -emlékművek történetét ismertette, Négyesi Lajos hadtörténész a Rikában elásott/felrobbantott ágyúk keresésére indult expedícióról beszélt. Összefoglalóként Egyed Ákos professzor megállapította, az előadók a mélyfúrás módszerével egy-egy résztörténetet emeltek ki, igyekezve azokat az összképbe helyezni, és aláhúzta – miként előadása bevezetőjében is elmondta, hogy az ötven esztendeje írott könyve, a Háromszék, 1848–1849 című történelmi munkája megjelenése óta eltelt időszakban újabb adatok kerültek elő, ezek ismeretében ő maga is sok mindent ágondolt –, van még kutatnivaló Gábor Áronnal és korának történéseivel kapcsolatban is, hiszen sok még a nyitott kérdés. Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. június 8.Elbúcsúztatták a gyergyóiak a zarándokokatPortik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános pünkösd vasárnapján reggel harmadik alkalommal köszöntötte Gyergyószentmiklós központjában a híveket, köztük a Boldogasszony zarándokvonattal érkezett, a csíksomlyói búcsún is részt vett vendégeket. Böjte atya a bátorítás, a vigasztalás fontosságát emelte ki. Nagy Gábor Emánuel atya, főcelebráns ezüstmiséjét mutatta be a szabadtéri szentmisén. „A Szűzanya hatalmas kegyelme, hogy itt lehetek, hogy ilyen szép zarándokcsoporttal ünnepelhetem az ezüstmisémet. Ezt a csíksomlyói Szűzanya kegyelmének és Budai Lászlónak köszönhetem, hogy itt, Erdélyben ilyenformán mutathatom be az ezüstmisémet. Mindig az a kérésem, hogy imát kérjen az ember, és ha ennyi ember imádkozik az emberekért, az Isten áldása nem fog elmaradni. Az egyház születése napján, pünkösd vasárnapján imádkozzunk egymásért, a lelki épülésünkért!” – mondta az ezüstmisés felvidéki Emánuel atya. Gyógyítsuk a sebeket! Piros pünkösd napján a szentbeszédet Böjte Csaba ferences szerzetes, szintén ezüstmisés atya mondta, a vigasztalás, a bátorítás fontosságát emelte ki: „Mindannyian Isten képére, hasonlatosságára születtünk, mindannyiunknak hivatása a bátorítás, a vigasztalás. Ne botlasztók legyünk testvéreink számára” – emelte ki. Többek között elmondta: „Fiatal orvossal beszélgettem. Az élete első bevetésén volt, amikor bevittek egy szerencsétlenül motorbalesetet szenvedett fiatalt. Mikor levágták róla a ruhát, itt-ott csontok álltak, spriccelt a vért. Az orvos reggelig legózgatott, míg összerakta, sokáig kezelték. Egyszer csak ott állt a kórház ablakában az orvos, és látta, amint a feleségével karonfogva hagyta el a kórházat a fiatal férfi. Integetettek, és az orvos letérdelt, hálát adott az Istennek, hogy ilyen talentumot kapott, hogy össze tudta rakni a csontokat, életet, egészséget tudott adni. Ezen a földön a legszebb dolog vigasztalónak, segítőnek lenni. Jézus Krisztus azt mondta, hogy az én örömöm a ti örömötök legyen – valami ilyesmire gondolhatott. Szükségünk van egymásra, nem azért, mert tökéletesek vagyunk, azért mert úton vagyunk és segítségre van szükségünk. Merjünk vigasztalók lenni, merjünk bátrak lenni! Ferenc pápa útra kelt és elment Szentföldre, gondolhattuk, ez nagyon gáz, ki tudja, mi fog történni. És mi történt: öt olyan palesztin családdal ebédelt, akik rengeteget szenvedtek a háború miatt. Pünkösd napján pedig az államelnökökkel teázott, meghívta, hogy imádkozzanak együtt, hogy a Szentlélek Úristen áradjon ki, béke legyen ezen a Földön. Vigasztalók vagyunk. Jézusnak sem lehetett könnyű, de megtette. Nem sopánkodott, szembe ment a damaszkuszi úton Saullal, félrerakta nagy isteni méltóságát, és éjnek idején párbeszédet kezdett ezzel a terroristával. A bátorító, vigasztaló beszédnek az lett a vége, hogy Saulból Szent Pál lesz, a népek apostola, aki élete végén megírja a szeretet himnuszát. Jézus is megírhatta volna, tollba mondhatta volna, de mennyivel szebb, hogy Jézus kiszereti ebből a bűnösből a szeretet himnuszát. Vigyünk mi is szeretetet, jóságot oda, ahol háború van, ne olajat öntsünk a tűzre. Ne elítéljük az embereket, szeressük egymást, gyógyítsuk a sebet. Annyi fájdalom van itt a Kárpát-medencében, történelmünk, a múltunk hozza, de a vigasztalás a bátorítás felül kell kerekedjen. Bátorítók, vigasztalók legyetek, ezt a lelkületet vigyétek magatokkal, erre adom az áldásom” – fogalmazott Böjte atya. Áldás a betérőre, béke a kimenőre! Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere a Boldogasszony zarándokvonat utasainak fogadásakor testvéri szeretettel üdvözölte a vendégeket. „Áldás a betérőre, béke a kimenőre, írja egy székelykapun. Kívánom a magyarok Istene vigyázzon rátok, hogy sokszor el tudjatok jönni, és lehetőséget biztosítsatok számunkra a fennmaradásra és a jövőbe való tekintésre” – mondta a polgármester. A Boldogasszony zarándokvonat utasai nevében Budai László köszönte meg a gyergyóiak szeretetét és a kartali Szent Erzsébet kórus közreműködését. Ezüstmisés áldásban részesültek a hívek, Emánuel atya és Csaba testvér adta áldását a jelenlévőkre. A himnuszok eléneklésével zárult a szentmise, és a Boldogasszony zarándokvonat elindult Budapest irányába. Baricz Tamás Imola. Székelyhon.ro 2014. július 18.A marosvásárhelyiek Székely MúzeumaA Baross Gábor – mai Horea – utca 24. szám alatti épületben helyezték el a múzeum természetrajzi részlegét. Az épület a Székelyföldi Iparmúzeum számára készült 1890 és 1893 között, Kiss István budapesti műépítész tervei alapján, Sófalvi József, majd Soós Pál marosvásárhelyi építőmester vezetésével. Az olasz reneszánsz stílusban emelt neoklasszikus épület bizonyos görög építészeti elemeket is tartalmaz. Oromzatát Róna József szoborcsoportja díszíti. Az ő munkája a főhomlokzat két női alakja is. A múzeum kertjében lapidárium, vagyis kőtár áll, mely a környék és főleg Maroskeresztúr római leleteit mutatja be. Ezen a héten ezt az épületet ismertetjük lapunk olvasóinak. Vásárhely első múzeuma A marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeum építésére az 1875-ös tűzvészt követő építkezési hullám kontextusában került sor, a jelenséget meghatározó historizáló illetve eklektikus irányelveket követve. Az épület stílusa ellentétben állt a korabeli divattal, nem csoda hát, hogy nincs még egy ilyen épület Marosvásárhelyen. A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy a legkiválóbb szakemberek dolgoztak rajta. Itt működött a város első múzeuma és egyben Erdély első iparmúzeuma. Karácsony István művészettörténész szerint méltatlanul mellőzik a jelenleg a Természetrajzi Múzeumnak helyet adó épületet. A kezdetek kezdete A nemzeti értékek népszerűsítése érdekében az Osztrák-Magyar Monarchia a tizenkilencedik században kidolgozott egy nagyszabású programot, amelynek keretében aztán számos iparművészeti múzeumot alapítottak. Köztük a marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeumot is. Annak előtte egy múzeum sem volt a városban, csak néhány kollekció létezett. Iparművészeti múzeum pedig nem volt egész Erdélyben. Hogy miért épp Marosvásárhelyre esett a választás? Erre a kérdésre A város meséi című könyv szerzője találja meg a választ. Ez elsősorban a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet lobbitevékenységének köszönhető, amelynek hatására 1889-ben látogatást tett a városba az ipari és pénzügyminiszter, és bejelentette, hogy akkoriban igencsak jelentősnek számító ezerhatszáz koronával támogatja a múzeumalapítást, de a helyi adományokból is jelentősen segített kezdeményezés 1890-ben eljut a kivitelezés fázisába. Az apátplébános érdemei Ahogyan azt a Marosvásárhelyi útikalauz szerzői, Fodor Sándor (S.) és Balás Árpád is említik, a Székelyföldi Iparmúzeumot a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet létesítette. Nagy érdemei voltak Kovács Ferenc apátplébánosnak, aki 1888-ban felvetette a múzeumalapítás gondolatát. A múzeum építését az Iparmúzeumi Bizottság irányította, melyben jelentős szerepe volt Szabó Istvánnak, a Marosvásárhelyi Kereskedelmi- és Iparkamara elnökének. A múzeumi tárgyak összegyűjtésében és azok elrendezésében Hajós János, Nagy Gábor és Róth Karoly vett részt. Az épület helyiségei T-hez közelítő alaprajzra rendeződnek A Baros Gábor utca sorházas északi frontvonalát megszakítva, épületünk négyzetes telkének központi részén helyezkedik el, néhány méteres szabad területet hagyva a homlokzatok közvetlen szomszédságában. Helyiségei egy specifikus, T-hez közelítő alaprajzra rendeződnek, mely kiosztás a tulajdonképpeni múzeum négyzetes tömbjének kisebb, ugyancsak T alakú épületrésszel való északi bővítéséből alakult ki. A földszinti előcsarnokot, valamint az emeleti nagytermet is magába foglaló központi traktus kétszintes, a kiállítóhelyiségek soraiból alkotott mellékkorpuszok ezzel szemben egyetlen szintre szorítkoznak. A belső térrendezést jól visszaadó öttengelyes főhomlokzat központi zónájában a kétszintes helyiségsort lezáró falsík enyhe rizalitja ugrik ki és magaslik az oldalhelyiségek alacsonyabb zárófalai fölé. A középtömb rusztikázott vakolatdíszű földszinti felületét a főbejárat és az ezt közrefogó két ablak félköríves nyílása töri át. Tengelyükben a nagyterem három, pilaszterektől határolt emeleti ablaka helyezkedik el. A múzeum díszei Ahogyan arra az Adatbankban is utalnak, ez utóbbi, ugyancsak félköríves kiképzésű nyílások golyvázott könyöklőpárkánya alatt az ablakkötények beugró felületeit három-három bábsorkorlát takarja. A palmettadíszes zárókőszerű alakzattal tagolt ablakzáradékok felett rozettapárok valamint igényes kivitelű fesztonok finom formájú fűzérfrízei töltik ki a falmezőt. Folytonosságukat a pilaszterek korinthoszi fejezetei szakítják meg. Abakuszvonalukon a korinthoszi oszloprendnek megfelelő oszloppárkány lépcsőzetes architráv-utánzata vonul végig. Ezt a fríz szabadon hagyott sávja követi, mely felett egy denticulás, gyámkőfrízes koronázópárkány zárja le a falsíkot. A szakemberek véleménye szerint a rizalit záróelemeként megalkotott háromszöges timpanon az emeleti plasztikát nagyban meghatározó görög oszloprend architektúrájának újabb tartozéka. Fogsorfrízzel szegélyezett orommezejét Róna József cinköntésű szoborcsoportja tölti ki. Hasonló kivitelűek az oldalhelyiségek utca felőli zárófalait gazdagító, orsót tartó női alakos szobordíszek. Foglalatukat aediculává fejlesztett gyámkődíszes, valamint timpanonban végződő fülkepár formájában oldotta meg az épület tervezője. Nagy-Bodó Szilárd Nagy-Bodó Tibor Központ, Erdély.ma 2014. október 1.80 évesek köszöntése a HelikonbanKarácsonyi Zsolt A köztes tér nem befejezhető... című írásával indul a Helikon című, Kolozsváron megjelenő szépirodalmi, művészeti folyóirat szeptemberi második lapszáma. A kéthetente megjelenő lapban Egyed Emese, Lovassy Cseh Tamás, André Ferenc és Gálla Edit verseit, illetve Leena Krohn (fordította Jankó Szép Yvette) és Gombkötő Magdás Emőke prózáját olvashatják az érdeklődők. Nagy Gábor költőt, irodalomtörténészt Nagy Boglárka Réka kérdezi; Orbán János Dénes költő író Fried István irodalomtörténészt, egyetemi tanárt köszönti nyolcvanadik születésnapja alkalmából, Pomogáts Béla irodalomtörténész pedig a szintén nyolcvanéves kollégáját, Ilia Mihály irodalomtörténészt köszönti. Szőcs István Shakespeare-előadásokat boncolgat, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője, Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus pedig a Markó Béla költészetéről írt tanulmányának második részét közli a friss Helikonban. Fried István gróf Bánffy Katalin emlékiratainak 2014-es kiadását ismerteti; kritikát Antal Balázs közöl Papp Attila Zsolt legújabb verseskötetéről, a hétvégén Csiki László-díjjal elismert Vízimoziról, a méltatott pedig a Kinematográf rovatban filmkritikával jelentkezik. Fülszöveggel ezúttal Demeter Zsuzsa és Kecskés Tamás Hunor szolgálnak; a Theátrumban a dán Per Nyholm beszámolóját Simonics Péter fordításában közlik. Túros Eszter és Jakabbfy Tamás ismét szerzői a képzőművészeti és zenei rovatoknak. 2014. október 27.18. Élőnyelvi KonferenciaA Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép- európai Tanulmányok Karának Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, az intézet mellett működő Arany A. László Polgári Társulás és a dunaszerdahelyi székhelyű Gramma Nyelvi Iroda 2014. szeptember 18–20. között Nyitrán szervezte meg a 18. Élőnyelvi Konferenciát. Hosszú volt az út Marosvásárhelytől a szlovákiai Nyitráig, azonban mindent feledtetett az a környezet, kedvesség, figyelmesség, mellyel a szervezők vártak bennünket. A konferencia 107 résztvevője 15 országból érkezett Nyitrára, a három nap alatt négy szekcióban 76 előadás hangzott el. Az előadásokkal párhuzamosan sor került A bevonódás, együttműködés a társadalmi felelősség avagy a sztenderd kritikai újraértelmezésének empirikus lehetőségei elnevezésű két napos módszertani műhelyre. Az Élőnyelvi Konferenciák a magyar társadalomnyelvészet s egyben a Kárpát-medencei magyar nyelvészek együttműködésének legfontosabb fórumai. A 2014-es konferencia központi témája a sztenderd nyelvváltozat volt. A konferencia a következő fő kérdések köré szerveződött: Mennyiben változott meg maga a sztenderd? Hogyan módosult a státusa, belső rendszere? Milyen kép rajzolódik ki a sztenderd és a többi nyelvváltozat közötti viszonyról? A szakmai napokat egy-egy plenáris előadás nyitotta meg, így lehetőségünk volt meghallgatni Susan Galt (University of Chicago), aki a Magyar nyelv Európában: szempontok és ideológiák, közelkép távolról c. előadásban a magyar nyelv helyzetét – mint hivatalos nyelv és mint kisebbségi nyelv – többnyelvűségi keretben vizsgálta Európa és más európai nyelvek szempontjából. Lanstyák István (pozsonyi Comenius Egyetem, BTK) A nyelvi standardizáció és a gonosz problémák c. előadásában néhány olyan nyelvi problémát vizsgált meg, amelyre a megoldást a standardizációban szokták látni, s megpróbálta bizonyítani, hogy ezeknek a "gonosz" problémáknak a kategóriájába tartoznak, ebből következően pedig a standardizációtól nem várható, hogy megoldást hoz ezekre, sőt, inkább az várható, hogy újabb problémák keletkeznek. Ilyenek pl. a kisebbségi nyelveknek az "emelkedett funkciókban" való használatával kapcsolatos problémák, továbbá ilyen a nyelvcsere visszafordítása, sőt, ilyen talán még a nyelvi hiánnyal kapcsolatos problémák egy része is. Tolcsvai Nagy Gábor (Eötvös Loránd Tudományegyetem, BTK; Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, KETK) Folyamatos sztenderdizáció: jelen idejű magyar alakulástörténet c. előadásában a magyar sztenderd nyelvváltozat ezredforduló utáni helyzetét mutatta be több szempont szerint. Megállapításai szerint a magyar sztenderd történetileg változott az elmúlt kétszáz évben, funkciói először szaporodtak, majd korlátozódnak, presztízse növekedett, a 20. század végén csökkent. A jelen folyamatokban a közösségi önalkotás, az egyéni és csoportidentitás, a kreativitás (a dinamikus fogalomalkotás, közös jelentésképzés és a szerkezeti kreativitás), valamint az inter-kulturális hatások a különbözés egységének nyelvi és kulturális tényezőit erősítik. A plenáris előadásokat követően négy kisebb szekcióban vitattuk meg, ki-ki a szakterületéhez legközelebb álló kutatókkal, legújabb kutatási eredményeinket. A konferencia keretében bemtatták Borbély Anna Kétnyelvűség című kötetét, valamint a Vanèo Ildikó és Kozmács István szerkesztésében megjelent A kisebbségi magyar nyelvtantanítás kihívásai a 21. század elején c. kötetet. A program Bajmóc várkastélyának meglátogatását is magába foglalta, mely különleges élmény volt – azt hiszem – minden résztvevőnek, ugyanis a kastélyt a XI. században kezdték el építeni, minden tulajdonosa bővítette, új stílust alakított ki a kastély egyes részeiben, így a látogatónak lehetősége nyílik szinte a teljes stílustörténetet végigkövetni, miközben bejárja a kastély szobáit, s a végén csodás parkban, utána hirtelen a kastély alatti cseppkőbarlangban találja magát. A konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány és az OTP Bank támogatta. Both Csaba Attila Forrás: a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tájékoztatója Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 22.Egy kötetnyi kisebbségi magyarnyelvtan-tanítás990 óta egyre nagyobb teret kapnak a magyar közbeszédben a kisebbségi magyarok sorskérdései. Sok szó, időnként túl sok és üres szó esik a demográfiai változásokról, az asszimilációról, a nemzettudat kívánatosnak vélt vagy hirdetett milyenségéről, állampolgárságról, tömbben vagy szórványban élő magyarokról, s nyelvünkről, melyben nemzetünk él. Szóba hozzák az iskolákat is, köztük a magyar tannyelvű iskolákat, ahol a kisebbségi magyar tanulóknak jó 70%-a tanul, s a szlovák, szerb, román, ukrán s egyéb tannyelvű iskolákat, ahová a fennmaradó 30% jár. Amiről sosem szól a közbeszéd, az a magyarok iskoláinak színvonala. Az ártatlan szemlélő úgy hiheti, hogy csak nyelvi jogsértésektől szenvednek a magyar iskolák és tanulóik, például akkor, amikor a nemzetállami oktatáspolitika jelentősen diszkriminálja a kisebbségi (magyar) tanulókat. Sajnos a helyzet ennél is rosszabb, ugyanis a magyarok maguknak is sok kárt okoznak. 2014. január 25-én a Kolozsvári Akadémiai Bizottság akkori elnöke, Péntek János nyílt levélben részletekbe menő kritikát közölt a romániai magyar közoktatásról. Péntek kritikája az oktatás egészéről szól: minden tantárgy oktatásáról, a tankönyvekről, a tanárok képzéséről és továbbképzéséről. Itt most csupán egyetlen tantárgyról szól ismertetésem, a magyar nyelvtanról, ahogy azt a Magyarországról nézve határon túli országokban ma tanítják. 2013 októberében a nyitrai egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete konferenciát rendezett a kisebbségi magyarnyelvtan-tanítás kihívásairól. Az itt ismertetett, megrendítő, de hasznos kötet erről a konferenciáról tudósít. A tanácskozást szervező s a kötetet szerkesztő nyelvészek szerint kisebbségi helyzetben az anyanyelvoktatás egyik lehetséges célja a kétnyelvű és a magyar egynyelvű környezetben folyó sikeres kommunikációra való felkészítés. A könyvből megtudhatjuk, hogy a kisebbségi magyarnyelvtan-könyvek mennyiben alkalmazkodnak az új társadalmi elvárásokhoz, milyen mértékben veszik figyelembe a magyar tanulók kisebbségi helyzetét és anyanyelvhasználatát. A nem nyelvész olvasó témánkra hangolására idézek egy kárpátaljai magyar nyelvész főiskolai tanárt, Beregszászi Anikót, aki szerint a magyar anyanyelvi nevelés megújításának egyik feltétele, hogy „az oktatás irányítói olyan tantervekkel, tankönyvekkel és oktatási segédletekkel, módszertani útmutatókkal lássák el a kárpátaljai magyar iskolákat, melyek nem a nyelvi alapú diszkriminációt éltetik tovább, nem nyelvművelői babonákat terjesztenek, hanem ismereteket és hasznosítható tudást közvetítenek”. Van kisebbségi magyar közösség, ahol ez történik, épp Kárpátalján, Beregszászi Anikónak s munkatársainak köszönhetően, de Romániában, Szerbiában, Szlovákiában s másutt a magyar anyanyelvoktatás nagyrészt a nyelvi alapú társadalmi diszkriminációt élteti tovább. Vančo Ildikó egyebek mellett arról tudósít, hogy a szlovákiai magyarnyelvtan-oktatás ma is abból a feltevésből indul ki, hogy egyetlen normát kell elsajátíttatni, de azt sem lehet tudni, hogy ez mikori nyelvi norma, „a nyelvtankönyvek 30–40, néha akár 50 évvel ezelőtti normát kérnek számon”. A romániai helyzetet elemezve Pletl Rita a nemzetállami diszkrimináció egyik „szalonképes”, de nagyon eredményes módszeréről ír: „A román tanügyi törvény túlszabályozza a kisebbségi oktatást (hogy szűkítse lehetőségeit)”, így egyebek mellett előírja, „hogy a regionális (kisebbségi) anyanyelvek és a román anyanyelvi órák számának azonosaknak kell lenniük”. Ugyanez a helyzet Szlovákiában is, ami azért aggályos, mert a jó kétnyelvű oktatásnak az a célja, hogy lehetőleg kiegyensúlyozott kétnyelvűséget eredményezzen, úgy, hogy az iskolai nyelvhasználat és az iskolán kívüli balanszírozza egymást. Például a 80%-ban magyar lakosságú Dunaszerdahelyen a magyar iskolások szlovák tannyelvű oktatására kellene a nagyobb figyelmet fordítani, de a 9%-ban magyar lakosságú Losoncon a magyar tannyelvűre. Vančóné kitér arra is, miként stigmatizálják a szlovákiai tanügyi előírások a magyar diákok anyanyelvhasználatát, amikor például elvárják, hogy „a diák tudja helyesen képezni az igealakokat feltételes mód egyes szám 1. személyben”. Aki ezt várja el, például hogy a magánhangzó-illeszkedés törvényét megsértve én aludnékot mondjon valaki az én aludnák helyett, az a „helyes magyarság” kívánalmát érvényesíti, s ezzel a magyar anyanyelvűek, köztük az iskolások túlnyomó többségét megbélyegzi, stigmatizálja. Ez a szemlélet nyelvtudományi és pedagógiai szempontból külföldön több mint fél évszázada, de Magyarországon is bő három évtizede már tarthatatlan. Kugler Nóra több olyan nyelvtankönyvet bírál, melyekből szlovákiai magyar gimnazisták és szakközépiskolások kénytelenek tanulni. Arra fordítja figyelmét, hogy miként jelenik meg „a beszélő ember és a nyelv viszonya a tankönyvek által közvetített tudásban és tevékenységben”. E tankönyvek nemritkán elidegenítik a diákokat saját anyanyelvváltozatuktól, például amikor a művelt köznyelvben helytelen, de a magyarok beszédében gyakori suksükölésről (pl.: mindenki láthassa, hogy most még nem lesz árvíz) azt tudatják, hogy „ez felszólító módú alak”, s nem azt, hogy itt a kijelentő módban is érvényesül a más helyzetekben is szokásos hangmintázat, hisz például az ad ige kijelentő és felszólító alakja is azonos, mégsem gondolja senki, hogy a beszélő nem tudja megkülönböztetni a kijelentő alakot a felszólítótól. Ugyanezeket a tankönyveket elemzi Kozmács István is, főleg abból a szempontból, hogy mennyiben felelnek meg a kisebbségi magyar tanulók szükségleteinek. Az eredmény lehangoló: a tankönyvek szerzői egyáltalán nem használják ki, hogy a diákok nem magyarországi és nem magyar köznyelvi beszélők, de azt sem, hogy egy másik nyelvet is ismernek. A konferencia szervezőit s egyben a kötet szerkesztőit dicséri, hogy a legtöbbet bírált tankönyvek egyik szerzőjét, Uzonyi Kiss Juditot is megszólaltatták. Tőle is tudhatjuk, hogy „a Szlovákiában megjelent Magyar nyelv tankönyveket a szlovákiai kerettantervnek megfelelően Csicsay Károly dolgozta át a magyarországi Apáczai Kiadó által megjelentetett tankönyvek alapján”. Ebből a cikkből legyen elég egyetlen elrettentő gondolatot idéznem: „Lehet arról vitatkozni, [...] el kell-e fogadnunk a nyelv változását vagy sem [...] Az átláthatatlan mondatszerkezetek nem alkalmasak egyértelmű közlésre, ezért kommunikációs zavarokhoz vezethetnek. A nyelvész feladata ezért az lenne, hogy mentse, ami még menthető, és ne a ragok további sorvasztását segítse elő.” A nem nyelvészek kedvéért: lehet arról vitatkozni, el kell-e fogadnunk, hogy a Duna Szentendréről folyik Pest felé (s nem fordítva). Végül idézem még Tolcsvai Nagy Gábor néhány gondolatát, ugyanezekről a tankönyvekről. Róla érdemes megjegyeznünk, hogy jó 60 éve ő az első olyan nyelvész akadémikusunk, akinek nem derogált középiskolai nyelvtankönyveket is írni. Tolcsvai is megvizsgálta, hogy mennyire alkalmazzák a Csicsay–Uzonyi Kiss tankönyvek a tudományos eredményeket, s mennyiben alkalmasak a kisebbségi magyar iskolások anyanyelvoktatására. Az eredmény elkeserítő: a magyarul beszélők földrajzi elhelyezkedése, nyelvpolitikai és kulturális helyzete nem része a tankönyvi anyagnak, így aztán tisztázatlan marad a nemzeti nyelv, az anyanyelv, a regionális nyelv és a nem őshonos nyelv közötti viszony, nem beszélve az egynyelvű és a kétnyelvű beszélőkről és régiókról. Bemutatja a szerző a tankönyvírók felelőtlen és abszurd műszóhasználatát, s egy helyen „a szerzőpáros nyelvtani ámokfutásáról” tesz említést. Konklúziója sem enyhébb: „Ezeknek a tankönyveknek a minősége tragikus, felháborítóan elfogadhatatlan, esetenként abszurd. [...] Nem segítik, hanem akadályozzák a személyiség-, közösség- és kultúraképzést a szlovákiai magyar tanulók és tanáraik, szüleik körében.” Mindehhez a recenzens még két elgondolkodtató dolgot fűz hozzá. Egy: a Szlovákiában adaptált, eredetileg magyarországi tankönyvek Magyarországon a tankönyvvé nyilvánítás során a tartalom szakmai hitelességére és pontosságára 100%-ot kaptak. Kettő: ezekből a tankönyvekből ma Szlovákiában több mint 5000 magyar diák kénytelen tanulni. KONTRA MIKLÓS a Szegedi Tudományegyetem tanára Vančo Ildikó és Kozmács István, szerk.: A kisebbségi magyar nyelvtantanítás kihívásai a 21. század elején. Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara – Arany A. László Polgári Társulás, Nyitra, 2014. 2014. november 24.Diákszínjátszók hétvégéjeMarosvásárhelyen és Erdőszentgyörgyön Sehol sem érvényesül jobban a színház közösségformáló, összetartó ereje, mint az amatőr mozgalmakban. Amióta létezik a modern értelemben vett színház, mindig is arra alapozott, hogy a művészeti ág sajátos eszközeivel a kognitív és az érzelmi üzenetek tolmácsolása mellett a játék passzív vagy aktív résztvevőjeként szólítsa meg a közönséget. A műkedvelő műhelyek lényege is inkább az, hogy a játszók révén kerüljön közelebb a befogadókhoz mindaz, ami a színházat jellemzi. S így ez a fajta tevékenység akár meghatározó, befolyásoló tényezővel is bír az adott közösségek életében. Ezt bizonyította a hét végén zajló két diákszínjátszó fesztivál. Mindkettőnek már hagyománya van, hiszen a vallási színjátszó találkozót a kilencedik, míg a Kis-Küküllő menti nem hivatásos színjátszók fesztiválját a 21. alkalommal szervezték meg. Isteni színjáték világi megközelítésben A marosvásárhelyi református egyházközségek ifjúsági szervezetei szombaton délelőtt a Posta utcai előadóteremben (volt bábszínház) a kilencedik alkalommal szervezték meg az ifikörökként működő színjátszó csoportok találkozóját. Négy gyülekezet mutatta be produkcióit. Az alsóvárosiak Az ember első és utolsó hét napja című darabbal – Imre Jenő lelkipásztor műve – léptek színpadra. A Református Kollégium képviselői az István, a király rockoperát mutatták be. A cserealji gyülekezet ifisei három rövid jelenetet (Imamalom, Esernyő, Azonnali kiszámítás) állítottak össze, míg a Szabadi útiak Farczádi Albert Presszer című egyfelvonásos vígjátékát hozták el a Posta utcai terembe. A produkciókat háromtagú zsűri (Nagy Péter, Vajda György, Nagy Gábor) bírálta el. A közönség is szavazhatott, ugyanis a legjobbnak ítélt előadást az Égjen a láng keresztény zenefesztiválon is bemutatják. Ezenkívül az ítészek tisztje volt kiválasztani a legjobb lány és fiú előadót. A színre vitt darabok – az István, a király ismert története kivételével – a keresztény tanításról és erkölcsről, ezek mai értelmezéséről, illetve arról szóltak, miként van jelen a vallás a fiatalok életében. A zsűri elsősorban az eredetiséget, a játék dinamikusságát, a közönség befogadókészségét tekintette elhatároló szempontoknak. A színészi játékban pedig a jelenlétet, az alakítást, a megfelelő dikciót figyelte. És nem mellékesen az énekesi teljesítményt is, hiszen a Református Kollégium színjátszói igencsak igényes – referenciaértékkel bíró – produkció színrevitelére vállalkoztak. A nyertesnek nyilvánított előadás nemcsak a zsűri választása volt, hanem a közönségszavazattal is elismerést nyert Presszer – így ezt a darabot láthatják majd újra a diákok. A legjobb női alakításért járó elismerést Csepán Dorottya, míg a legjobb férfiszereplőnek járó díjat Nagy Lehel nyerte el. Színpadi jelenlétéért Lukács Dalma Népújság-különdíjban részesült. Fesztivál, kevés érdeklődővel Annak ellenére, hogy Erdőszentgyörgyön 21 éve szervezik meg a Kis-Küküllő menti nem hivatásos színjátszók fesztiválját, kevés néző volt kíváncsi a produkciókra, legalábbis szombaton délután. Mind színvonalban, mind tematikában – a népszínműtől a vígjátékokon át a kortárs darabokig – igazán érdekes, sokszínű előadásokat láthattak az érdeklődők a háromnapos rendezvényen. Nemcsak a már szinte visszatérő vendégeknek számító szászrégeniek több csoportja mutatkozott be, hanem örvendetes, hogy a kisebb településeken (Makfalva, Nyárádszereda, Csíkfalva) tevékenykedő műkedvelők is felléptek. A fesztivál színvonalát emelte a szintén "hazajáró" celldömölki Soltis Lajos Színház előadása, a mezőkövesdi Színészeti Egyesület, a gyöngyösi Mozaik színikör vagy a krasznai Tinikomédiások produkciója. Természetesen a háziak is kitettek magukért, hiszen a Bodor Péter Színkör vásári komédiája, valamint a Százfonat táncszínháza is méltón színesítette a kínálatot. Székely-Szabó Zoltán színművész, a zsűri egyik tagja a Népújságnak elmondta, "örvendetes, hogy a fesztivál a 21. kiadásához érkezett, és nemcsak erdélyi, hanem határon túli csoportokat is megmozgat. – Arra biztattam a fiatalokat, hogy maradjanak együtt, játsszanak, legyenek összeforrott közösség, amely kultúrát közvetít. Őrizzék, ápolják az anyanyelvet, hiszen ez a legnemesebb feladata egy-egy ilyen műkedvelő színjátszó csoportnak. Mindenképpen fontos az, hogy ezek a fiatalok értelmesen töltik el szabadidejüket, alkotnak, és megpróbálják egy kicsit másként láttatni a világot. Közösségformáló hatásuk is van, hiszen nemcsak ők, hanem közönségük is megerősödik identitásában, a bizalomban, közösségi összetartozásban. Jó volt látni, hogy a gyerekek és a fiatalok olyan darabok színrevitelét is felvállalják, amelyekkel a régmúlt, a népi kultúra hagyományaiba, a mesevilágba röpítenek, és ezáltal saját közönségüknek is felelevenítik múltunk kincseit. Voltak profi és csetlő-botló előadások is. Az ítészek szakmai tanácsokkal látták el a fellépőket, hiszen egy ilyen fesztivál jó alkalom a tanulásra, a tapasztalatcserére is. A célunk az, hogy tovább ösztönözzük őket az alkotásra, a színjátszásra. Van akit és amiért. Sajnos lehangoló, hogy míg tudomásom szerint a kezdetekben minden alkalommal zsúfolásig megtelt a nézőtér, most a színjátszókon kívül alig volt érdeklődő. Vajda György Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
